LB 27 Reggae Camp, East Fest, Szoboszlói Folkhétvége, Veréb Fesztivál, Ütős Fesztivál, Középkori Forgatag, Szittyótéri Halászléfőző, Gyulai Végvári Napok: a hét eseményeiből válogattunk.

Július 25-29. LB27 Reggae Camp Fesztivál (Cegléd)

A Reggae Camp, a Ladánybene 27 zenekar hivatalos fesztiválja. Öt nap Jamaica Ceglédfürdőn, a gyógyfürdő és szabadidőközpont melletti területen, öt nap strandolással, koncertekkel, party-kkal, barátsággal, tisztelettel, ölelésekkel, beszélgetésekkel, tánccal, finom ételekkel és italokkal. Öt zenei helyszínen vonultatnak fel hazai és külföldi zenekarokat, énekeseket, sound systemeket és DJ-ket.

Július 25-30. East Fest (Mezőtúr)

Az elmúlt évek nagy sikerei után, nagyon-nagyon sok fesztiválozó kérésére 2017-ben már kedden elindul az őrület, és akár öt napon keresztül, egészen vasárnap délig tarthat a mezőtúri nyaralás. Idén is a jól megszokott helyszínen, a Mezőtúri Városi Strandon és a mellette lévő hatalmas ligetben, gyönyörű, parkos környezetben találkozhattok a magyar könnyűzenei élet élvonalbeli előadóival. Természetesen napközben sem kell unatkozni, hiszen a strand mellett rengeteg sportolási lehetőség, változatos játékok, civil falu, stand up és egyéb előadások teszik tartalmassá a bulit megelőző órákat.

Július 27-30. Szoboszlói folkhétvége (Hajdúszoboszló)

Hajdúszoboszlón rendezik a népzenei, népművészeti fesztivált, a Szoboszlói Folkhétvégét. Július utolsó hétvégéjén a népművészeté és a néptáncé a főszerep. A színes forgatagban a népművészet mesterei változatos bemutatókkal várják az érdeklődőket a kézművesek utcájában. Esténként országos, nemzetközi hírű népzenekarok, szólisták, táncosok nyújtanak maradandó élményt.

Július 27-30. Veréb Fesztivál (Csorna)

Háromnapos őrülettel jubilál a csornai Veréb Fesztivál. A 10 éves születésnap méltó módon kerül megünneplésre július utolsó hétvégéjén, hiszen két nagyszínpadon olyan nagyszerű bandák lépnek színpadra, mint a Brains, Anna And The Barbies, Bëlga, Intim Torna Illegál, Alvin és a Mókusok, Road, 30Y, Paddy And The Rats, Supernem, Depresszió, Katalpult Dj, Akkezdet Phiai, Rózsaszín Pittbull, Prosectura és még sokan mások. A szokásos strandolási lehetőség mellett számos szórakoztató és OFF program kerül megrendezésre.

Július 28-30. Ütős Fesztivál (Gárdony)

2017 nyarán ismét Ütős Fesztivál! Erősítve a Tó nyári programkínálatát, az első év hatalmas sikere után, 2017-ben ismét megrendezésre kerül a Velencei-tavi Ütős Fesztivál.  Ez alkalommal a nyár közepén Gárdony város ad otthont a rendezvénynek, mely a nyári fesztiválok kavalkádjában igazi kuriózum, hiánypótló esemény. Buli, fergeteg, ritmus és mosoly. Dobokkal és ütőhangszerekkel tarkított zenei forgatagba hívjuk látogatóinkat. A témát populárissá téve továbbra is a közösségi élményre építünk, amely gyakorlatilag minden generációt képes megszólítani és összehozni egyetlen rendezvény ölelésében. A ritmus, az ütősök adják a dinamikát, míg a program sokszínűsége generálja a kulturális „többlettartalmat”. A balkán, roma, japán, metal folk és sok meglepetésprogram mellett napközben kiemelt figyelmet fordítunk a családok, nyaralók szórakoztatására.

Július 29-30. Középkori forgatag (Miskolc)

Az év legnagyobb történelmi játéka a Diósgyőri várban. A XVIII. Középkori Forgatagon a várjátékok kedvelői sok újdonságra, valósághű viadalokra és mulatságra számíthatnak középkori módra! A Diósgyőri vár ezen a hétvégén egy nyüzsgő középkori udvarrá változik, a Lovagi Tornák Terén pedig izgalmas lovagi előadásokat láthatnak, amelyen a harc „első vérig” zajlik.

Július 28-30. Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál (Tiszafüred)

2017-ben negyedik alkalommal fogják körbetekerni mindenki kedvenc Tisza-tavát. A program célja, hogy összekapcsolják az egészséges életmódot a kultúrával. Természeti környezetben, zenei betétekkel – pihenőkkel – megszakítva szeretnék a már/leendő operarajongóknak minőségi szórakozást nyújtani. Minden egyes megállónál más-más művész várja a résztvevőket, aki egy rövid részlet idejére elrepíti a vendégeket az opera, táncművészet vagy éppen a kamarazene világába.

Július 28-30. Gyulai végvári napok (Gyula)

A három nap során megelevenedik a török kori Gyula hangulata. Megismerhetjük a végvári vitézek életét, csatajeleneteken keresztül felidézik a kor harci szellemét. A gyulai várba látogatók megismerhetik a várnak és környékének történetét, hősies védőik legendáit. A rendezvényt színesítik a Várkertben táborozó hagyományőrző egyesületek, hagyományőrségek korhű bemutatói. Esténként a hazai könnyűzenei élet kiválóságai várják az érdeklődőket.

Július 29. Szittyótéri Halászléfőző Fesztivál (Dunapataj)

A rendezvényre minden évben több tucat csapat nevez, és nemcsak a környékről, hanem az ország minden részéről érkeztek főzőtudományukat megmutatni és megmérettetni akarók. Évről évre egyre több és színesebb kapcsolódó program teszi izgalmasabbá a halászléfőző-versenyt.