A Gazdaságvédelmi akcióterv részeként meghirdetett Újratervezés Programot összesen 8 871 jelentkező végezte el sikeresen. Amellett, hogy a kurzus célja az alapismeretek bővítése volt, az azt teljesítők számára lehetőség nyílik a továbblépésre.

Az ingyenes, informatikai online alapozó képzés többek között azokat célozta, akik a koronavírus-járvány miatt munka nélkül maradtak, idejük szabadult fel, vagy fontolgatták az informatikai pályára lépést.

A képzésre közel 62 ezren jelentkeztek, azt közel 50 ezren kezdték meg. A záróvizsgát és a pótvizsgát követően összesen 8 871 fő kapott igazolást a sikeres teljesítésről. Az alapozó informatikai képzést eredményesen teljesítők naprakész, gyakorlatban is jól hasznosítható tudást szereztek a felhő alapú munkavégzés, a biztonságos internetezés, a Windows operációs rendszer és a hálózati alapismeretek területén.

Azok számára pedig, akik az alapismeretek bővítésén túl kifejezetten informatikai területen képzelik további karrierjüket, sikeres teljesítés esetén megnyílt a lehetőség az ősz folyamán induló ingyenes, több hónapos, intenzív informatikai képzésekre (például Java programozó, webfejlesztő-frontend, tesztelő, üzemeltető, valamint a későbbiekben ráépülő képzésként gyártóspecifikus és egyéb haladó szintű képzés) történő jelentkezésre. Ezek célja, hogy olyan ismereteket nyújtsanak, amelyek birtokában el lehet helyezkedni a munkaerőpiacon, ezért a képzés sokkal összetettebb, mint az alapozó képzés. A felvétel alapját az alapozó képzés vizsgáján elért, valamint az azt kiegészítő, szeptemberben esedékes kompetenciamérésen való együttes eredmény jelenti.

A kompetenciateszttel olyan készségeket vizsgálnak, amelyek megléte, szintje nagymértékben előre jelzi, hogy a jelentkező képes lesz-e megfelelni a képzési, és a képzést követő szakmai kihívásoknak. A legmagasabb pontszámot elérők 100 százalékos állami támogatással tanulhatnak tovább a programban elérhető IT-képzések egyikén.

(Forrás: ITM Kommunikáció)