A magyar építészet jelentőségének és megbecsültségének jeléül Kós Károly-életműdíjat alapított az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), amellyel a szakmai kiválóságot és a közösségépítő életutat ismerik el.

Az új, magas szintű elismerést a magyar építészet hagyományainak megőrzéséért, az építészeti kultúráért és az építésügyért elkötelezetten tevékenykedő, a legmagasabb nívót képviselő építészek, építésügyi szakemberek kaphatják – közölte a tárca.

Az új építészeti életműdíj névadója, Kós Károly otthon- és közösségépítő, kultúrateremtő életútjáról tanúskodik közéleti szerepvállalása, az általa épített templomok, különleges házak, iskolák, a Fővárosi Állat- és Növénykert épületei és a Wekerletelep főtere is.

A díjat Kós Károly születésnapján, december 16-án adják át. Az elismerést évente egy fő érdemelheti ki és egyszer kapható meg. „A Kárpát-medencei magyar építésügy első életműdíja mellé a bruttó átlagkereset 15-szörösének megfelelő pénzjutalom jár. Az elismerésről döntő bizottságban a legfontosabb szakmai szervezetek, így az MMA Építőművészeti Tagozata és a Magyar Építész Kamara képviselői is helyet kapnak, elnöke az Országos Főépítész” – áll a dokumentumban.

Az új kitüntetés mellett továbbra is átadják az Ybl-díjat, a Mőcsényi-díjat, a Forster-díjat, a Schönvisner-díjat, a Pro Architectura díjat és az Építők Elismerő Oklevelet. A javaslatokat az ÉKM a díjak honlapjain várja.

(Forrás: MTI)