Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója és a kormány részéről közvetlenül Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter felügyeli a továbbiakban a magyarországi turizmus megújult állami struktúrában megvalósuló fejlesztéseit.

Saját kérésére hozta meg a kabinet a felmentéséről szóló döntést, és a tervek szerint nem neveznek ki másik kormánybiztost a területre – mondta Bienerth Gusztáv a Magyar Időknek nyilatkozva.

Ennek oka, hogy mostanra megvalósult a tavaly megkezdett állami átszervezés, terv szerint felállt az új szervezeti rendszer, ezért a továbbiakban egyszerűbb, egyablakos igazgatással működtethető az ágazat.

– A kormánybiztosi megbízásom meghatározott feladatra szólt, és tovább is tartott, mint az ilyen tisztségek esetén jellemző hat hónap: a Magyar Turisztikai Ügynökség felállítására, a többszintű állami vezetés átalakítására, az ágazat új fejlesztési irányainak kijelölésére vonatkozott – ezek mind megvalósultak mostanra. Adott az új feltételrendszer ahhoz, hogy a központi átalakulás zajos évében, 2016-ban is rekorderedményeket felmutató hazai turizmus most már a konkrétumok mentén további fejlődést érjen el – fogalmazott Bienerth Gusztáv.

Példaként említette, hogy a korábban több szervezeti egységben működő irányítási hatásköröket, az ezzel járó szakmai feladatokat év végéig beágyazták az immár állami csúcsszervezetként üzemelő turisztikai ügynökség működésébe.

Emellett feladata volt megteremteni annak körülményeit is, hogy január elsejétől rendelkezésre álljanak azok a források, amelyek a minőségi átalakulást megfelelően támogatják, piaci és állam szinten egyaránt.

– Jóval több uniós és hazai forrásból gazdálkodhatunk, mint korábban. Eddig négy kiemelt turisztikai desztinációról, illetve a kapcsolódó támogatási pénzekről született döntés, és több térség esetében kész vannak a tervek. A márkaépítés is ezután következik – mondta a volt kormánybiztos.