Öt gyógyszerkereskedőt bírságolt meg árkartell miatt összesen 270 millió forintra a GVH. Az érintett cégek négy kórházi közbeszerzési eljárásban a kiírás befolyásolása érdekében, valamint a piac felosztása és az árak rögzítése céljából is egyeztettek egymással.

A jogsértések miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a B. Braun Medical Magyarország Orvostechnológiai Kft.-re 100,9 millió forint, a Chirmax Hungary Kereskedelmi Kft.-re 14,3 millió forint, a SurgiCare Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re 46,5 millió forint, a Variomedic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re 106,4 millió forint bírságot szabott ki. A Johnson & Johnson Kft.-nek nem kell fizetnie, több mint 115 millió forintos bírság megfizetését kerülte el, mert a cég engedékenységi kérelme alapján szerzett tudomást a GVH a jogsértésekről. 

A GVH a „sebvarró-kartell” esetekben a hatóság olyan közbeszerzéseket vizsgált meg, amelyekben kórházak 2011-2014 között sebészeti varróanyagokat és varrógépekeket szereztek be. Az eljárás alá vont fogyasztói egészségügyi termékek és eszközök forgalmazásával foglalkozó vállalatok, a hazai sebészeti varróanyag- és varrógéppiac döntő hányadát fedik le.

Az eljárás a Johnson & Johnson Kft. engedékenységi kérelme alapján indult 2013-ban. Ezt követően a GVH több alkalommal is kiterjesztette a versenyfelügyeleti eljárást, és összességében több mint 30 közbeszerzést vizsgált meg abból a szempontból, hogy az ajánlattevő vállalkozások kartelleztek-e. A négy ügy, amelyben megállapították a jogsértést: a Zala Megyei Kórház tervezett 2011. évi, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem 2012. évi, a Pécsi Tudományegyetem 2012. évi és a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház 2012-es varróanyag-beszerzési tendere.

A Johnson & Johnson Kft.-n kívül az eljárás során a  Chirmax Hungary Kereskedelmi Kft. és a B. Braun Medical Magyarország Orvostechnológiai Kft. nyújtott be engedékenységi kérelmet, és a jogsértés feltárásához nyújtott tevékeny hozzájárulásukra tekintettel 30, illetve 20 százalékos bírságcsökkentésben részesültek. 

A GVH közleménye szerint az engedékenységi kérelem benyújtásának különös jelentősége lehet a közbeszerzési kartellek esetében, mert aGVH-val történő együttműködés jelentős hatással van a versenyfelügyeleti eljárásban kiszabandó bírságra, sőt, a kartellezés miatt esetlegesen megindított büntetőeljárásban is lényegesen kedvezőbb helyzetbe kerülnek az engedékenységi kérelmet benyújtó cégekhez kapcsolható személyek.

A bírság kiszabásakor a GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a közbeszerzési kartellezés az egyik legsúlyosabb versenyjogsértés, és azt is, hogy jelentős piaci súlyú szereplőkről van szó, akik tisztában lehettek magatartásuk jogellenességével. A Surgicare Kft.-vel szemben kiszabandó bírság nagyságát növelte, hogy kartellszervező szerepe több jogsértés esetében is megállapítható volt. (MTI)