Az építőiparban országos szinten idén 10-12 százalékos lehet a növekedés az előző évhez képest az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) prognózisa szerint.

Mindez azzal magyarázható, hogy minden alágazatban bővülés várható – mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke csütörtökön az M1 csatornán. Példaként említette az infrastrukturális beruházásokat, ahol megérkeztek az ezekhez szükséges európai uniós források, az épület-, valamint lakásépítéseket, lakásfelújításokat, a lakosság megrendeléseit.

Koji László kifejtette: a lakásépítéseket tekintve az összes építkezés több mint 60 százaléka a fővárosra és annak agglomerációjára koncentrálódik. Budapest egy különleges eset az országon belül, minden alágazatban itt van a legnagyobb kereslet az építőiparral szemben – mondta.  

Az ÉVOSZ elnöke közölte: országosan kevés a jó szakember, ezért az építési vállalkozóknak meg kell tudniuk fizetni őket. Ez a folyamat már elindult, mert mint mondta, idén az építőipari vállalkozások már 10-15 százalék közötti bruttó béremelést hajtottak végre. A szakszövetség elnöke szerint „aki ezt nem tudja megtenni, annak nem lesz szakembere és kikopik a piacról”.

Koji László kérdésre válaszolva elmondta: átalakulóban van a vállalkozások megoszlása az építőiparban, a mikro- és kisvállalkozások jelenlegi 90-95 százalékos aránya vélhetően csökken majd és több közepes, illetve nagy cég lesz a piacon. Ez egy pozitív folyamat, hiszen az 5-6 áttételes alvállalkozói lánc, ami az építőiparban a kivitelezést jellemezte megszűnik majd – mondta. (MTI)