Megtévesztette a fogyasztókat a kőburkolatokat forgalmazó Slate Design Kft., ezért 4,8 millió forintos bírságot kapott – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A versenyhatóság tájékoztatása szerint az egri székhelyű Slate Design Kft. a hirdetéseiben olyan, nem megalapozott állításokat tett közzé az általa forgalmazott kőfurnér lemezek lényeges jellemzőivel kapcsolatban, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a fogyasztókat döntésükben befolyásolják.

A megtévesztő állítások alapján a fogyasztók azt gondolhatták, hogy a vállalkozás által forgalomba hozott termékek piacelsők a kőfurnér lemezek piacán a vékonyságot tekintve, csak ezek a termékek rendelkeznek hatósági bizonyítvánnyal, továbbá csak ezek a termékek alkalmasak kültéri használatra és tűzállóak is. Ezeket az állításokat a vállalkozás ugyanakkor nem tudta megfelelő módon igazolni.

Az eljárás során a cég elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról is, a GVH Versenytanácsa ezért 40 százalékkal mérsékelte a bírság összegét, így 4,8 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra. Emellett a versenyhatóság egy jogsértő szlogen alkalmazásától el is tiltotta a céget.

A GVH közleményében felhívta a vállalkozások figyelmét: piacra lépésük és a reklámstratégiájuk megalkotása során különös gondot kell fordítaniuk arra, hogy a fogyasztóvédelmi szabályoknak megfeleljenek, és még a fogyasztói figyelem felkeltése érdekében sem alkalmazhatnak olyan állításokat, amelyeket nem tudnak megfelelő bizonyítékokkal alátámasztani.

A fogyasztóvédelmi szabályok betartása valamennyi vállalkozás kötelessége, ugyanakkor a GVH figyelemmel van az adott vállalkozás pénzügyi teljesítőképességére és a bírság meghatározásánál a törvényes keretek között figyelembe veszi a kis- és középvállalkozások sajátos helyzetét, illetve indokolt esetben biztosítja a részletfizetési lehetőséget is – közölték.

(Forrás: MTI)