Mivel ma már egyre több ember lép be az online térbe, ezért merülhet fel számunkra a kérdés, hogy kisvállalkozóként vajon nekem is jelen kell-e lennem ezeken a felületeken.

Manapság az internet és a közösségi média a mindennapjaink részévé vált. A munkához, iskoláshoz és a szabadidőnk eltöltésére egyaránt használjuk az online felületeket. Vannak, akik webshopokon keresztül intézik el a bevásárlásukat vagy éppen honlapokon tájékozódnak különböző témákat illetően.

Én a közösségi médián?

A válaszom pedig az, hogy miért is ne lehetnék jelen? A világ átalakulóban van, tekintve több szektort is. Jelen esetben a marketingtevékenységek nagy százaléka koncentrálódott az online felületekre.

Természetesen a nyomtatott és a TV-ben megjelenített reklám szintúgy jelen vannak, de azt figyelhetjük meg, hogy az online hirdetések több emberhez érnek el. Míg tegyük fel a nyomtatott reklámanyagok a valamennyivel idősebb korosztály számára készülnek, ha mondhatjuk ezt így, addig az online hirdetések már a fiatalabb generációkat is próbálják megcélozni.

Miért jó nekem, ha van social media oldala a vállalkozásomnak?

A közösségi oldalak lehetővé teszik az Ön számára, hogy direkt módon, valamint effektíven kommunikáljon a vásárlóival. – Ha közvetlenül az érdeklődővel tud beszélni, garantáltan nagyobb sikerrel ad el! Az elkötelezett, hű követői maguktól fogják ajánlani másoknak is. Nem mellesleg a közösségi média támogatásával egyszerűen megszólíthatja a meglévő, esetleg leendő vásárlóit. Ehhez azonban nem árt, ha rendelkezik egy megfelelő közösségimédia-stratégiával.

De minek nekem a stratégia, tehetjük fel a kérdést magunknak. Manapság nem elég az, ha koncepció nélkül vagy rendszertelenül posztolunk valamit az oldalunkra. Minőségi, értékkel bíró tartalomra van szükség, amit a megfelelő embereknek mutatunk meg. Ehhez pedig elengedhetetlen egy stratégia, melynek támogatásával képes lesz tartani az irányt, tudni fogja, hogy mikor mit szükséges posztolni, hogy elérje a kitűzött céljait.

A stratégia kitalálása

Fontos, hogy manapság már nem elég egy platformot választania. Minél több felületen van jelen és kommunikál, annál nagyobb eséllyel tudja eredményesen elérni a célközönségét.

Gondolja ki, melyik social media felületeket fogja használni, hol érdemes jelen lenni. Jelölje meg azt a 3-4 oldalt, ahol véleménye szerint az Ön számára legmegfelelőbb közönséged bírja majd elérni. Gondolja végig a platformokon lévő kommunikációját. Milyen platformon és mikor fog megosztani tartalmakat? Minden platform más és más, ezért nem árt figyelembe venni azok sajátos tulajdonságait.

Egyes platformok használata

A Facebookon Hazánkban rengeteg aktív felhasználó található meg. A legerősebb közösségi platform Magyarországon, így minden cég részére alapvető fontosságú a jelenlét. A felhasználók részére kiemelten fontos az aktív kommunikáció. Egy vállalkozás elkötelezett követői szeretnek értesülni az újdonságokról vagy a legújabb ajánlatokról. A Facebook-felhasználók a kommunikációt nézve jobban szeretik a közvetlenebb megfogalmazást. A posztjai legyenek hétköznapi nyelvezetűek, ezzel párhuzamosan adjanak értéket a követői részére.

Az Instagram egy dinamikusan fejlődő platform, ami vizuális, a képekről szól, ahol a minőségi tartalmakkal tud megfelelő eredményeket elérni. A felhasználók legfőképpen inspiráció gyűjtésére, kikapcsolódásra használják az appot. A posztjaiban a minőséget tartsa szem előtt. A képei és videói mutassák meg a márkája értékeit, és adjanak betekintést a kulisszák mögé. A vásárlók szeretik, ha testközelből láthatják a folyamatokat és szeretik, ha ők is be vannak vonva valamilyen szinten az egészbe, így jobban magukénak érzik a terméket.

(Forrás: Rackhost.hu)