Az előző évhez képest tizennégy százalékkal csökkent az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által Irakban és Szíriában uralt területek mérete idén – közölte az IHS Jane’s biztonságpolitikai elemzőcég.

Az IÁ 12 800 négyzetkilométernyi terület felett vesztette el az ellenőrzést 2015-ben, ezzel az uralma alatt lévő területek – amelyeket a dzsihadista szervezet kalifátusának nevez – 78 ezer négyzetkilométerre csökkentek.

A szervezet idén jelentős területeket vesztett Szíria északi részén, a török határ mentén, ahol egy kulcsfontosságú határátkelő felett is megtört a szélsőségesek uralma. A kurd milíciák által elfoglalt Tell-Abjad átkelője volt a fő összeköttetés a török határ és az IÁ kvázi székhelyének számító szíriai Rakka városa között.

Irakban Tikrít városának elvesztése, illetve az ország legnagyobb olajfinomítója, Beidzsi térségében szenvedett vereség volt a dzsihadisták legsúlyosabb kudarca. Elvesztették az ellenőrzést a Rakkát Irak második legnagyobb városával, az IÁ kezén lévő Moszullal összekötő autóút felett is, ami megnehezíti a fegyveresek és az utánpótlás mozgatását a dzsihadisták két fő központja között.

Az ókori Palmüra romváros mellett fekvő nyugat-szíriai Tadmúr és a nyugat-iraki Ramádi elfoglalásával ugyanakkor harci sikereket is elkönyvelhetett az IÁ idén, bár ezeket a kurdokkal szembeni észak-szíriai vereségek árán érték el.

Az IHS Jane’s adatai szerint a szíriai konfliktus legnagyobb nyertesei idén a kurdok voltak, akik 186 százalékkal, 15 800 négyzetkilométerre növelték a kezükben lévő területeket, és ellenőrzésük alá vonták az összes, hagyományosan kurdok lakta térséget az országban.