Felkapcsoltunk a fejekben egy lámpát, hogy valaki végre intézményesített formában is foglalkozik a 45 évnél idősebb diplomások álláskeresési gondjaival – mondja Dobay Csaba a KamaraOnline-nak nyilatkozva. A Restart-Up kezdeményezés társalapítója arról is beszélt, hogy kinek érdemes regisztrálnia a honlapjukon.
– Tudom, hogy értelmiségi pályát választott, beszél nyelveket, de az életkora is „passzol” a Restart-Up-hoz?
– Februárban múltam 47 éves, vagyis a válaszom: igen.
– Hogyan kezdődött a közös gondolkodás és a munka?
– A Restart-Up szellemi anyja Pethő Anikó karrierszakértő, aki a magyar piacon fejvadászként munkaerő-elhelyezéssel is foglalkozik. Tavaly novemberben ismertem meg, kíváncsi voltam rá, mert korábban már figyeltem az interneten a posztjait, a kommunikációját. Észrevettem, hogy egyre többször hozza elő a foglalkoztatás és a munkaerőhiány témáját. Novemberben írta meg, hogy egyre többen beszélgetnek a kérdésről, akiknek a többsége 45 évnél idősebb, diplomás álláskereső. Ugyanazzal a problémával küzdenek, nevezetesen azzal, hogy létezik egyfajta diszkrimináció. Az állásinterjúkon nem mondják ugyan meg, hogy a kora miatt nem alkalmazzák, de a sikertelenség mégis erre utal. Sokukat az életkoruk miatt eleve be sem hívnak interjúra. Anikó felvetette, hogy a problémáról érdemes lenne végre nyíltan beszélgetni. Írtam neki és felajánlottam, hogy az oktatóközpontunkban biztosítok erre helyet. Novemberben aztán majdnem hetvenen összeültünk, vagyis ez volt a kezdeményezés alapító találkozója. Anikó engem is felkért egy kisebb előadásra. Voltak megosztható tapasztalataim, mert kétszer is huzamosabb ideig kerestem állást.
– Mit látnak a munkaerő-piacon?
– Nagyon intenzív igény van arra, hogy foglalkozzon valaki ennek a diplomás korosztálynak a gondjaival. Gyűltek a történetek, sok magasan képzett, menedzser pozícióban lévő szakember panaszkodott – akadt közöttük hat nyelvet beszélő is.
– Ők az úgynevezett túlképzettek…
– Igen, a kifogások között ez is szerepel. Valamint az is, hogy rugalmatlanok, nem elég erős a digitális tudásuk, túl magas a fizetési igényük. Csupa olyan dolog, amiről meggyőződésem szerint nagyon gyorsan meg lehet győzni az állást ajánlót, hogy nincs így. Önkéntes alapon megalakítottunk egy 6-7 fős vezető csapatot, és hozzáláttunk a munkához. Megjegyzem, van ebben a szűk körben is olyan, aki aktuálisan álláskereső. Agyaltunk a kezdeményezés nevén, és a „Restart-Up” lett a befutó. Elkészítettük a honlapunkat (www.restart-up.hu), az e-mail-címeket, elkezdtünk levelezni, tagokat toboroztunk. Közös platformra akarjuk hozni az álláskeresőket azokkal a cégekkel és vállalkozásokkal, amelyek ma még kicsit szemellenzős módon kezelik a problémát. Bemutatjuk egymásnak a két tábort, és azt is megmutatjuk, hogy nem kell egymástól tartaniuk. Nálunk nem csak az álláskeresők regisztrálnak, hanem azok a vállalkozások és civil szervezetek is, amelyek fontosnak tartják a közös cselekvést. Úgy mondanám: felkapcsoltunk a fejekben egy lámpát – végre, valaki intézményesített formában is foglalkozik ezzel a gonddal!
Új a kezdeményezésünk, most a promóció idejét éljük. Igyekszünk minél több céget megkeresni. Anikónak rendkívül széles körű kapcsolatai vannak, pontosan ismeri a piac igényeit, ahogy a félelmek okait is. Az álláskeresők megosztják a tapasztalataikat a többiekkel, például arról, hogy milyen falakba ütköztek. Behívtunk olyan vállalkozókat, akik alapkérdésekben is segítenek. Többek között abban, hogyan lehet „eladható”, vonzó önéletrajzot írni, próbainterjúkat szerveznek, válaszadási, viselkedési technikákat gyakoroltatnak.
– Eddig hányan regisztráltak a honlapjukon?
– Százötvennél többen. Aki regisztrál, annak rendelkezésére áll ingyenesen egy személyiségteszt, amely arra jó, hogy az illető kap magáról egy alapos profilt. Ezt viheti az állásinterjúra, mert ez is előnyt jelenthet, mivel mutatja, hogy mennyire felkészült. Nem elhanyagolandó, hogy a teszttel saját magát is jobban megismeri az illető.
– Eddig főleg az 55 pluszos korosztályt tartották „neccesnek”, ehhez képest Önök tíz évet lefaragtak. Tényleg komoly gondokkal küzdenek ők is?
– Határozottan úgy látom, hogy igen. Azt tapasztaljuk, hogy az interjúztató HR-esek már más korosztályt képviselnek, általában 30-35 évesek ülnek a kérdezői székben. Ők másként gondolkodnak és kommunikálnak, néha az az érzés, hogy tartanak az idősebbektől. Eleve azt feltételezik a sok éves gyakorlattal rendelkezőről, hogy túl magas a fizetési igénye, bizonyos beosztásnál alacsonyabban már nem dolgozna, nem érti a fiatalabbak nyelvét. Ezek azok az előítéletek, amelyeket megkérdezés nélkül rásütnek a 45 pluszosokra. Ezt „természetesen” nem mondják ki, a negatív diszkriminációról ugyanis nem szokás beszélni.
– A cégek hogyan reagálnak a kezdeményezésükre?
– Változóan. Volt, akit nem érdekelt, de volt olyan cég, amelyik jelezte, hogy szeretne szenior csoportot létrehozni, mert éppen a kihasználatlan tapasztalatokra kívánnak építeni. Ha mondhatom, egyfajta evangelizációs tevékenységet folytatunk a tájékoztatással, a kapcsolatok kiépítésével.
– Gondolom, az Ön által vezetett IQSOFT – John Bryce Oktatóközpontnál is osztják a nézeteit.
– Mi hagyományosan a tartós ügyfélkapcsolatokra építünk, vállalatunk az informatikai felnőttképzés területén működik eredményesen már 17 éve. Másokhoz viszonyítva nálunk valamennyivel több az idősebb munkatárs. Kicsivel hitelesebb, ha nem a legfiatalabbak akarnak tanfolyamokat értékesíteni, az ügyfelek ugyanis értékelik a tapasztaltabb kollégák tudását. Mi nem oktatási „aktusokat” kívánunk eladni, hanem megalapozott képzések folyamatát. Nem pillanatnyi igényeket akarunk kielégíteni, hanem hosszú távú, a cégek stratégiájába illeszkedő szolgáltatást nyújtunk. A nálunk dolgozók összehasonlíthatják a több évvel ezelőtti helyzetünket, láthatják a fejlődés ívét.
– Házon belül van híre a Restart-Up-nak?
– Sokan tudnak róla. Nálunk a fiatalok nem szégyellnek tanulni az idősebbektől. Ellesik a fortélyokat, a stílust, ugyanakkor a maguk szemléletével, másként látásával pluszt adnak a közös munkához.
– Hogyan dolgozik a Restart-Up agytrösztje?
– Ha nem is heti gyakorisággal, de rendszeresen összeülünk, megbeszéljük, hogy hol tartunk, és különböző feladatokat osztunk le egymásnak. Ezeket mindenki a saját időbeosztása szerint hajtja végre. Úgy látjuk, hogy a piacon sokan kezdtek el foglalkozni a kérdéssel, egyre többen írják le a gondolataikat a neten. Ezt tesszük mi is, pörgetjük a Facebookot, a LinkedIn-t, ha érdekességet veszünk észre, azt megosztjuk. Picit antagonisztikus a helyzet, hiszen annak örülnénk, ha fogyna a tagságunk, mert az azt jelentené, hogy elhelyezkedtek. Bár úgy gondolom, hogy ebben az esetben is hasznos a jelenlétük, mert segíteni tudnak másoknak.
– A 45 felettieknek sokáig tart, amíg állást találnak?
– Nincsenek erről statisztikáink, de azt tapasztalom, hogy átlagosan egy évet biztos igénybe vesz. Egy év nagyon hosszú, keserves idő: fogynak a tartalékok, csökken a motiváció, erősödik a tehetetlenség érzése. Ezért is fontos, hogy foglalkozzanak velük, idejük egy részét felkészüléssel töltsék el. Mindig azt mondom a csüggedőnek, hogy keresse meg saját magában a tudást, az értéket, a tartalékokat, és azokat mozgósítsa, keresse meg, hogy hol lehet hasznos. Ha önmagában tisztázta ezeket, céget és munkát is könnyebb lesz találnia.
– Úgy látom, hogy az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában vagy akár Japánban az idősebbeket nagyobb becsben tartják a munkahelyen. Nálunk nem?
– Nem tartom helyesnek a nagy piacokat összehasonlítani a magyarral. Magyarországról elég sok fiatal ment külföldre tanulni és dolgozni, mégis él az illúzió, hogy van utánpótlás a 30-as,40-es korosztályból. Egy nálunk jóval nagyobb piacon valószínűleg nem ütköznek ilyen problémába. Svájcban és Németországban viszont a miénkhez hasonló jelenségekkel találkozunk.
– Hol szeretnének 2017 végén tartani?
– Konkrét számot nem mondanék, ilyet nem is határoztunk meg. Az viszont egyértelműen fontos, hogy nőjön a bázisunk és az ismertségünk, mert biztosak vagyunk abban, hogy szükség van a tevékenységünkre. Kora nyáron szeretnénk tartani egy szemináriumot, ahol beszámolunk az eredményeinkről. Ötszáz fős regisztrált tagság már kellő súly ahhoz, hogy ne csak felfigyeljenek, de figyeljenek is ránk. Kár lenne tagadni, hogy van olyan munkavállalói réteg, amelyik mintha sült galambra várna, de remélem, hogy ők vannak kisebbségben. Ha tetszik, ha nem, az álláspiacon mindannyiunk feje fölött ott lebeg Damoklész kardja.
– Lenne miről beszélgetniük kormányzati vagy kamarai szereplőkkel is.
– Folyamatosan építjük a kapcsolatokat, a Nemzetgazdasági Minisztériumban tudnak rólunk, ahogy a kamarák ugyancsak fontos bázist jelenthetnek. Szerintem ebben a kérdésben nyitott kapukat döngetünk, viszont azt is látom, hogy a kamaráknak a probléma kezelésére nincsen apparátusa. Biztos vagyok benne, hogy érdemes lenne egyszer leülni, és közösen gondolkodni a megoldáson.
Szerdahelyi Csaba
