Hamarosan dönthet az Országgyűlés a Munka törvénykönyve munkaidő-szervezésre vonatkozó módosításáról, amely a jelenlegi, egyéves munkaidőkeretet három évben határozná meg.

Már tárgyalja az Országgyűlés a Munka törvénykönyvének módosítását, ezen belül is a munkaidő megszervezésére vonatkozó szabályozását. A javaslat szerint a jelenlegi egyéves munkaidőkeretet a jövőben három évben határoznák meg.

A módosítás azokra a dolgozókra vonatkozik, akiknek a hagyományos foglalkoztatási időtől eltér a munkaadója, és az úgynevezett munkaidőkeretet alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy például egy autógyárnál a felfutó termelési időszakban a dolgozó rugalmasabban, több munkaórán át foglalkoztatható, amit jelenleg egy éven belül, a meghatározott pihenőidővel, kell kompenzálni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Idők kérdésére azt közölte: a módosítás kedvező a dolgozóknak, mivel foglalkoztatásuk hosszabb távon is biztosítva lesz. A munkabér a hosszabb munkaidőkeretben az alacsony munkaórákkal beosztott időszakokban sem csökken.

Egyenletes és azonos összegű munkabér jár a 36 hónapos munkaidőkeretben dolgozó munkavállalóknak havi- vagy időbér alkalmazásakor is. A tárca szerint a versenyképesség javításához elengedhetetlen a foglalkoztatás rugalmas szabályozása.

A szakszervezetek aggódnak a tervezett módosítás miatt. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke kifejtette: a három év irreálisan hosszú idő, mivel sokszor maga a munkaviszony sem éri el ezt az időtartamot. Ez további szükségtelen elszámolási, adminisztrációs vitákat generálhat, átláthatatlanná teheti a rendszert és kiszolgáltathatja a munkavállalót.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője szerint elfogadhatatlan, hogy a Munka törvénykönyve tervezett módosításáról nem konzultáltak a szociális partnerekkel.