Kína vízummentességet biztosít a magyar állampolgároknak november végéig és áprilistól újra heti 13 járat köti össze Budapestet négy kínai nagyvárossal, Pekinggel, Sanghajjal, Csungkinggal és Ningbóval – erről írt a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter bejegyzése szerint a magyar-kínai együttműködés egyik legsikeresebb területe a turizmus. A koronavírus-világjárvány kitörése előtti évben már 277 ezer kínai turista látogatott el hazánkba, majd a Covidot követő újraindulás nyomán tavaly ismét megközelítette a százezret ez a szám.

„Segítségünkre van a légijáratok újraindulása is: áprilistól újra heti 13 járat köti össze Budapestet négy kínai nagyvárossal, Pekinggel, Sanghajjal, Csungkinggal és Ningbóval” – olvasható a bejegyzésben.

A Kínába utazó magyar turisták és üzletemberek számára jó hír, hogy a kínai kormánnyal folytatott egyeztetések nyomán idén március 14. és november 30. között a magyar állampolgárok számára is vízummentességet biztosítanak a kínai hatóságok.

A kölcsönösség jegyében a magyar hatóságok pedig már első kérelemre hosszú távú vízumokat biztosítanak a Magyarországon beruházást végrehajtó nagy kínai vállalatok vezető munkatársai számára. Ezek a döntések tovább erősítik Magyarország és Kína gazdasági és turisztikai együttműködését, valamint az emberek közötti kapcsolatokat – fűzte hozzá Szijjártó Péter.

(Forrás: MTI/KKM)