A holland biztonsági szolgálatok titkos listáját tovább bővítik, arra már a 9 éves, terrorizmussal gyanúsítható gyerekek neve is felkerülhet.
A hollandiai terrorizmus elleni szolgálatok legfrissebb adatai szerint jelenleg 170 felnőtt és 70 holland állampolgárságú gyermek harcol az Iszlám Állam soraiban. A biztonsági erők úgy értesültek, hogy a gyerekek között vannak mindössze 9 évesek is, akiket speciális akciók végrehajtására képeznek ki Irakban és Szíriában, hogy később visszaküldjék őket Európába.
A kisfiúk mellett kislányokat is kiképeznek, akiket nem csak a robbanószerkezetek kezelésére és a fegyverhasználatra tanítanak meg, hanem arra is, hogyan kell majd segíteniük a harcokban megsebesült bajtársaikon.
Az Iszlám Állam nagy hangsúlyt fektet a gyerekek ideológiai „képzésére”, a külföldnek szánt propagandában egyre többször mutatnak be gyerek katonákat. A világot tavaly bejárták például azok a felvételek, amelyeken a szíriai Palmürában 25, 12-13 éves fiú kivégez 25 foglyot.