Havi 3 százalékos díjat számolhat fel a SZÉP Kártya kibocsátója a fel nem használt pénzek után a fizetőeszközről szóló új, májusban hatályba lépő kormányrendelet szerint.

A Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól megjelent új rendelet hatályon kívül helyezi a korábbi, 55/2011. (IV. 12.) Korm. rendeletet – írja a turizmus.com.

A korábbiakhoz képest jelentős változás, hogy az új jogszabály értelmében SZÉP Kártya kibocsátására ezentúl kizárólag pénzforgalmi szolgáltató jogosult.

Új szabály, hogy a munkavállaló a kártya egyenlegét tranzakciónként, időszakonként, telefonon is lekérdezheti. A rendelet pontosítja a telefonos felhatalmazó központ fogalmát, az igénybe vehető szolgáltatások közül pedig kihagyta a családi panzió szolgáltatást.

Új szabály az is, hogy amennyiben a munkáltató két évig nem utal a kártyára összeget, a szerződést fel lehet mondani.

Ha a kártyán lévő összeget az utalás évét követő második év május 31-éig nem használják fel, a pénzintézet havonként 3%-os díjat számolhat fel, amit marketingre kell fordítania. Erről két hónappal előtte tájékoztatnia kell a kártyabirtokost.

Jelentősen változtak a pénzintézetekre vonatkozó nyilvántartási, adatközlési és egyéb szabályok is. A pénzintézet a díjából a kártyával összefüggő működési költségeken kívül a marketingköltségeit fedezheti.