Szlovákiában az üdülési utalványok az első szakaszban csak az 50 és ennél több dolgozót alkalmazó cégek számára lesznek kötelezőek.

„Természetesen azt akarom, hogy a 300 ezer vállalkozónak is legyen lehetősége ennek kihasználására, és hogy ebből részesüljenek az államigazgatási alkalmazottak, illetve a hadsereg és a rendőrség tagjai is” – közölte a parlament elnöke.

Andrej Danko becslése szerint az üdülési utalványokat az ország összes alkalmazottjának a 60 százaléka ki fogja használni. Az üdülési csekkek hasonló elven működnének, mint a hosszú évek óta meglévő étkezési utalványok – írja a hirek.sk.

Az értékük 500 euró lenne, amelyhez a munkáltató 275 euróval járulna hozzá. Jövedelemadót és egyéb járulékokat a munkáltató és az alkalmazott része után sem kellene fizetni.