Kihívást jelent a turizmus tavalyi rekordteljesítményének megismétlése 2019-ben a folyamatosan zajló kapacitásfejlesztések mellett – mondták a szakmai szervezetek vezetői a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) szakmai rendezvényén.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke szerint több szempontból is izgalmas és küzdelmes éve lesz a szállodaiparnak az idei. Kifejtette: a fővárosban most érik be az elmúlt 11 év szállodafejlesztéseinek eredménye. Megnyílnak a korábbi fejlesztések, ami 4,5 százalékos kapacitásnövekedést jelent, a fővárosban mintegy 900 szobával, 12 hotellel bővül a kínálat információik szerint. A vendégéjszakák számának ugyanekkora növelése jelentős feladat egy éven belül – mutatott rá. Hozzátette, hogy vidéken nem ilyen jelentős mértékű a szobakapacitások növekedése, a Kisfaludy-program folyamatban lévő szálláshelyfejlesztései idén még nem nyílnak meg.

Molnár Kristóf, a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége Közhasznú Egyesület elnöke is arra mutatott rá, hogy átalakulóban van a hostelek piaca, üzletileg számottevő ágazattá vált, a nemzetközi befektetők, ingatlanalapok és hotelláncok érdeklődését is felkeltette. Az 1990 óta működő, 40 tagú egyesület tagjai között van a piacvezető budapesti hostelek több mint fele. Az elnök ismertetése szerint több ezer férőhellyel bővülnek idén a hostelek is Budapesten. A szervezet a piac jelenlegi méretét 8 ezer ágyra becsüli, ahol évente átlagosan 450 ezer vendég fordul meg, akik 1,8 millió vendégéjszakát töltenek el a fővárosban.

A szakmai szervezetek az idei kihívások között említették a digitalizációt és a megfelelő munkaerő megtalálását, és megismételték korábbi álláspontjukat, miszerint a szálláshely-szolgáltatás jelenlegi 27 százalékos áfakulcsa jelentős versenyhátrányt okoz a szolgáltatóknak a régióban.

Frankó Pál, a Falusi Turizmus Országos Szövetségének elnöke arról tájékoztatott, hogy az országban 2400 falusi szálláshely van a legutóbbi, 2017-es KSH-adatok szerint, ahol évente átlagosan 500 ezer vendégéjszakát regisztrálnak. A falusi szálláshelyeken jelenleg 18 ezer ágy van Magyarországon. Sérelmezte, hogy ezek a szálláshelyek a Kisfaludy-programból kimaradtak, pedig turizmusszakmai támogatásra is szükségük lenne. Jelezte azt is, hogy a befektetők nincsenek jelen ebben a szegmensben, mivel a falusi vendéglátás jellemzően családi alapon működik. Pályázati támogatást vidékfejlesztési forrásokból kaphattak, 700-an nyertek mintegy 35 milliárd forint értékben, a fejlesztések még megvalósulás előtt állnak.

(Forrás: MTI)