Az ADÓtraffipaxból kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel a NAV revizorainak megjelenésére.

ADÓtraffipax
„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”

Kiemelt ellenőrzési témakörök

Ezeket már elég régen „meghirdette” az adóhivatal, de biztosan jelent valamit, hogy nem kerülnek ki az ADÓtraffipaxból.

Foglalkoztatással és garantált bérminimummal kapcsolatos kötelezettségek ellenőrzése

A NAV megyei fővárosi igazgatóságai március 13-tól a foglalkoztatással kapcsolatos bejelentési és bevallási kötelezettség teljesítését és összhangját, valamint a garantált bérminimummal kapcsolatos kötelezettségek teljesítését vizsgálják.

Közösségi beszerzéseiket bevallani elmulasztó kereskedők

A NAV megyei fővárosi igazgatóságai február 26-tól a tagállami információk szerint jelentős összegű be nem vallott közösségi beszerzéssel rendelkező adóalanyok közösségi kereskedelmi ügyleteit vizsgálják.

Baranya megye

A NAV Baranya megyei munkatársai április 2. és 4. között Pécsett, Szigetváron, és Sellye környékén végeznek ellenőrzéseket.

Sellye környékén elsősorban a Nemzeti Dohányboltokban, Szigetváron a zöldség- és gyümölcskereskedőknél, Pécsett a sport- és szabadidős szolgáltatóknál és a személyszállítóknál ellenőrzik a revizorok a nyugta- és számlaadást, és a foglalkoztatottak bejelentését.

Fejér megye

A Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szakemberei április 2. és 8. között fokozottan ellenőrzik a kertészeteket, virágárudákat, kitelepülő virágpalánta-árusokat. Az adóellenőrök a nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgéphasználatot és az áruk eredetét vizsgálják.

Győr-Moson-Sopron megye

A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai áprilisban fokozottan ellenőrzik a ruhakészítéssel, -javítással és -tisztítással foglalkozó szolgáltatókat Győrben, Mosonmagyaróváron és Sopronban. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, valamint az alkalmazottak bejelentését.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatósága az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket 2018. április 3. és 6. között:

  • április 3. kedd: Hajdúszoboszló
  • április 4. szerda: Polgár
  • április 5. csütörtök: Létavértes
  • április 6. péntek: Debrecen

A NAV szakemberei elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését ellenőrzik a kereskedőknél, szolgáltatóknál. A pénzügyőrök fokozott figyelmet fordítanak a jövedéki termékek forgalmának ellenőrzésére is.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. áprilisban fokozottan ellenőrzik a megye területén az idényjelleggel zöldség-gyümölcsöt, virágot árusítókat. A NAV szakemberei kiemelten ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az áruk eredetét.

Az igazgatóság a 14. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • április 3. kedd: Ludas
  • április 4. szerda: Boconád, Tarnaméra
  • április 5. csütörtök: Pétervására
  • április 6. péntek: Egerszólát, Egerszalók

A NAV szakemberei kiemelten ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. április 3. és 30. között elsősorban azokban az üzletekben ellenőriznek, melyekben az online pénztárgép üzembe helyezése óta nem volt helyszíni vizsgálat. Az adóellenőrök a pénztárgépekkel kapcsolatos kötelezettségek mellett a számla- nyugtaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését is vizsgálják.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 14. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • április 3. kedd Pásztó és környéke
  • április 4. szerda Szécsény és környéke
  • április 5. csütörtök Bátonyterenye és környéke
  • április 6. péntek Salgótarján és környéke

A revizorok vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgép használatát, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szakemberei kiemelten ellenőrzik 2018. április 3. és 30. között a kertészeteket, gazdaboltokat, ruhatisztítókat, autómosókat, gumiszerelőket és -javítókat.

A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai április 3. és 9. között kiemelten ellenőrzik a megyében található szoláriumokat és edzőtermeket, illetve Kaposváron és a környező településeken a drogériákat, parfümériákat. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő üzemeltetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentését is vizsgálják.

A próbavásárlások mellett forgalomszámlálásokra is számíthatnak az adózók.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága az 14. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • április 3. kedd: Nyíregyháza
  • április 4. szerda: Záhony
  • április 5. csütörtök: Tiszavasvári
  • április 6. péntek: Nagyhalász

A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást ellenőrzik.

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó-és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. április 3. és 6. között fokozottan ellenőrzik a veszprémi járás területén a számítástechnikai, illetve a telekommunikációs eszközök kiskereskedőit.

A NAV szakemberei elsősorban a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek használatát, valamint az áruk eredetét vizsgálják.