Az idei első negyedévben nem drágultak tovább a személygépkocsikra kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb), a korábbi időszak emelései miatt azonban az átlagdíj így is harmadával volt magasabb, mint amennyit 2015 első három hónapjában kellett fizetni.

A biztosítók kénytelenek a romló káradatok hatásait fokozatosan érvényesíteni tarifáikban, emiatt 2016-ra az éves átlagdíjak már meghaladták a 30 ezer forintot – hívta fel a figyelmet közleményében Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. Az autósok számára ugyanakkor kedvező jel, hogy miközben tavaly egész évben folyamatosan nőttek az átlagdíjak, addig idén az év kezdete óta hétről hétre gyakorlatilag egy szinten mozogtak a tarifák. Elképzelhető tehát, hogy a jelenlegi, immár hónapok óta észlelt 32 ezer forint körüli szint egy új egyensúlyi állapot beállását jelzi – tette hozzá.

Év közben az ügyfelek alapvetően két okból kötnek kgfb-szerződést: vagy a jármű tulajdonjogának megszerzésekor (ezt nevezik azonnali kötésnek), vagy a már meglévő szerződés évfordulóját megelőzően elvégzett díjszámítás nyomán (ezt nevezik évfordulós kötésnek). Míg az utóbbiak esetében átlagosan 24 800 forintért szerződtek az autósok, az összes szerződés közel kétharmadát kitevő azonnali kötések átlagosan 37 500 forinton születtek. Míg az évfordulós kötések esetében az érintett autók közel harmadára bonus 10-es fokozaton kötnek kötelezőt, ez az arány az azonnali kötések esetében mindössze 8 százalék. Ebben a csoportban ugyanis messze az A0 besorolásnak a legmagasabb az aránya: 73 százalék.

Az idei év hátralévő részében a kötelező biztosítás átlagdíja várhatóan már jóval kisebb mértékben emelkedik tovább, mint a korábbi időszakban: év végére a mostani átlagos díjszint legfeljebb néhány százalékkal kerül feljebb, megközelítve a 33-34 ezres értéket – jelzi előre a Netrisk.hu vezérigazgatója. A díjak jelentősebb megugrására a következő években sem lejhet számítani: további kisebb, egyszámjegyű mértékű díjkorrekció továbbra is jelen lesz a piacon, de ennek üteme jelentősen nem fogja meghaladni a kárinfláció mértékét.