A világjárvány miatt először visszaesés, majd fellendülés jellemezte a vállalatértékesítési és felvásárlási (M&A) piacot 2020-ban – közölte az Allen & Overy nemzetközi ügyvédi iroda legfrissebb negyedéves felmérésében.

Kiemelték: az M&A ügyletek értéke 8 százalékkal, míg volumene 9 százalékkal esett vissza 2020-ban.

Magyarország duplázott tavaly, a megvalósult tranzakciók összértéke 1,13 milliárd dollárt tett ki, ami több mint kétszerese a 2019-es közel 530 millió dollár tranzakciós összértéknek – ismertették.

Sahin-Tóth Balázs, az Allen & Overy Budapest vezető ügyvédje elmondta, hogy a magyarországi teljesítmény mögött néhány nagyobb ügylet áll, például az Aegon biztosító értékesítése és a Goodman ingatlanvagyonának eladása.

Közép- és Kelet-Európa (CEE) országaiban az M&A piac tranzakciós értékben 39,7 százalékkal esett vissza 2020-ban az előző év adataihoz képest.

A felmérés adatai szerint globális szinten tavaly az ügyletérték és az ügyletszám alapján is a távközlési, technológiai és médiaszektor vezetett; a tranzakciók összértéke 27 százalékkal növekedett a negyedik negyedévben 2019 azonos időszakához képest ezen a területen. A fogyasztási cikkek ágazata és a kiskereskedelmi szektor is kedvező képet mutat az adatok alapján, miközben jelentős volt a visszaesés az élettudományok területén és az ingatlanpiacon.

Az ügyvédi iroda előrejelzése szerint 2021-ben az M&A piacon az aktivitás növekedése várható Magyarországon, a CEE-országokban és globálisan is. A piacot felfelé hajthatja, hogy a felhalmozódott magántőkének a befektetők helyet keresnek, továbbá a járvány miatt elhalasztott ügyletekre előbb-utóbb sort kerítenek a felek – vázolta fel Sahin-Tóth Balázs. Bizonyos szektorok, így például a technológiai ágazat, felértékelődtek a járvány hatására – tette hozzá, utalva arra, hogy az ilyen ügyletek számának a további növekedésére lehet számítani. Újságírói kérdésre hozzátette, hogy más részről épp a járvány miatt bajba került vállalatok eladósorba kerülése ösztönözheti idéntől az M&A piacot.

A társaság vezető ügyvédje szintén újságírói kérdésre elmondta, hogy Magyarországon például a bankpiacon látnak teret további konszolidációra.

(Forrás: MTI)