Jó ütemben haladnak a tavaszi munkálatok a hazai kertészetekben, a gyümölcsfák metszése folyamatos, a fűtött üvegházakból pedig lassan a piacra kerülnek az első, jó minőségű zöldségek is.

Szinte minden hazai kertészetben elkezdődtek már a tavaszi munkálatok. A gyümölcsösökben a csonthéjasok többségénél folyamatban van a metszés. Az elmúlt hetekben lehullott csapadék miatt kialakult belvíz azonban a gyümölcsültetvények egy részén is gondot okoz. Elképzelhető, hogy lesznek olyan területek, ahol a fák egy része a gyökérpusztulás miatt elhal – mondta a Magyar Időknek Ledó Ferenc.

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Fuitveb)elnöke jelezte, a belvíz mellett a tavalyi aszályos nyár is érezteti még hatását: sok helyütt nagyon meggyengültek a fák, itt kérdéses, hogy az idén hoznak-e termést. A kajszinál pedig már a fagykár veszélye is fennáll, hiszen már megindult a virágzás, mínusz egy-két foknál többet nem bírnak el a növények.

– Egyelőre átlagos termésre számítunk, azonban minden a következő hetek időjárásán múlik. Ha elkerüljük a nagyobb fagyokat, akkor remélhetőleg jó termést tudunk majd betakarítani – hívta fel a figyelmet.

A konzervipari növényekből azonban már most biztos, hogy csökkentik a termelést a gazdálkodók, a feldolgozók – a csökkenő kereslet miatt – az idén kevesebb felvásárolandó mennyiségre kötöttek szerződést. A zöldborsó és csemegekukorica vetésterülete emiatt 5-8 százalékkal csökkenhet az idén – mondta Ledó Ferenc.