A magyarországi beruházások volumene a tavalyi negyedik negyedévben 24 százalékkal, míg az év egészében 20 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A visszaesés fő oka, hogy csökkent az uniós pénzből finanszírozott fejlesztések, elsősorban az infrastrukturális beruházások volumene.

A nemzetgazdasági beruházások volumene 20 százalékkal csökkent 2016-ban, ezen belül a gép- és berendezés-beruházások 6,6, az építési beruházások 32 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest – közölte a KSH. A beruházások közel hattizedét adó, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 8,9, a költségvetési szervezeteknél 63 százalékkal zsugorodott a beruházási teljesítmény.

Négy nemzetgazdasági ágban bővültek a beruházások, a legnagyobb mértékben (17 százalékkal) a – viszonylag kis részarányú – pénzügyi, biztosítási tevékenység területén, ahol új számítástechnikai eszközök beszerzései is növelték a teljesítményt. Növekedett a beruházási teljesítmény volumene az összérték egyharmadát realizáló feldolgozóiparban (hét százalék), valamint a szintén jelentős súlyt képviselő kereskedelem, gépjárműjavítás nemzetgazdasági ágban (tíz százalék). A művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ág beruházásainak bővülését (kilenc százalék) a sporttal kapcsolatos fejlesztések – elsősorban a versenysporttal kapcsolatos nagyberuházások – eredményezték.

Számottevően csökkentek a beruházások a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, hulladékgazdálkodás ágban (81 százalék), a humán-egészségügyi és szociális ellátásban (75 százalék), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén (44 százalék), valamint az oktatásban (40 százalék). A nagy súlyú nemzetgazdasági ágak közül a szállítás, raktározás beruházási teljesítménye – elsősorban az uniós forrásból finanszírozott útépítések és útfelújítások mérséklődése miatt – ugyancsak visszaesett (42 százalékkal). Az év egészét tekintve csökkent a beruházási aktivitás a mezőgazdaság (7,5 százalék), a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (19 százalék), valamint az építőipar (11 százalék) nemzetgazdasági ágakban is.