Az elektromos autók gyártására szakosodott cég a népszerű Model 3 árához nem nyúl hozzá, de minden más autójuk árát három százalékkal emelik meg világszerte.

Átlagosan három százalékkal emeli meg világszerte járműveinek árát a Tesla, kivéve a tömeggyártásra szánt alapfelszereltségű Model 3 modellét – derült ki a cég legfrissebb közleményéből. A Tesla február végén még arról számolt be, hogy boltjainak többségét be fogja zárni és átáll az online eladásra, hogy ezzel a kötségcsökkentő intézkedéssel is mérsékelje népautónak számító autómodelljének árát, most viszont azzal magyarázták az áremelést, hogy a tervezetthez képest kevesebb boltot zárnak be.

A cég bejelentése szerint az elmúlt két hétben végrehajtott vizsgálódás alapján arra jutottak, hogy az eredeti elgondolás végrehajtásához még időre van szükségük, addig is a már bezárt autószalonok egy részét újranyitják. A Model 3 adók, valamint elektromos autókra adott kedvezmények nélküli alapára jelenleg 35 ezer dollár, ami 9,857 millió forintnak megfelelő összeg.