A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) portfóliócégeinél idén májusra mintegy kétezerrel nőtt a munkavállalók száma a befektetések elindulásához képest.

Az SZTA portfóliócégei az elmúlt években végrehajtott befektetéseket megelőzően 950 embert foglalkoztattak, a NAV adatbázisa szerint idén májusban már csaknem 2950-en dolgoztak a vállalkozásoknál – közölte az alap. Az SZTA cégportfóliójába jelenleg 64 vállalkozás tartozik, míg további 25-ből már kilépett, ugyanakkor a kilépés utáni létszámbővítésükben is fontos szerepe volt a tőkebefektetések hosszú távú pozitív hatásainak – hangsúlyozták a közleményben.

Kiemelték még, hogy a vállalkozások az SZTA-hoz benyújtott üzleti terveikben a meglévők mellett több mint 2600 új munkahellyel kalkuláltak a tőkebefektetést követő időszakra. Mivel a cégek jelentős része 2015-ben és tavaly csatlakozott a portfólióhoz, így többségük még további létszámbővüléssel számol a következő években. Ezzel együtt a tervezett létszámbővítés háromnegyede már így is megvalósult. (Korábbi közlése szerint az alap elmúlt öt évben 12,8 milliárd forint értékben fektetett tőkét a 89 vállalkozásba, vagyis egy munkahelyre átlagosan 6,4 millió forint jut.)

Az SZTA tőkebefektetései országszerte már mintegy háromezer munkahelyet érintenek, a következő évtizedben pedig még tovább szeretnénk növelni ezt a számot újabb kkv-kba történő befektetéseken keresztül. A korábbi és tervezett kilépésekből visszaforgó, valamint a 8 milliárd forintos tőkeemelésükből származó, hamarosan elérhetővé váló további források a technológiai fejlesztés, az Ipar 4.0-ra való átállás mellett a jövőben is számos új munkahelyet fognak teremteni – tette hozzá Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő 2011 és 2015 között az SZTA 14 milliárd forintos forrásából fektetett be magyar kis- és középvállalkozásokba. Az Alap forrásának 85 százaléka Európai Uniós forrásból származott, 15 százaléka pedig magyar állami forrás. Az SZTA 89 magyar cég fejlődéséhez és működéséhez tudott forrást biztosítani. (MTI)