A dunai víziközlekedés élénkítésére az év végére elkészül az országos kikötőfejlesztési főterv stratégia, széles körű társadalmi egyeztetés keretében – jelentette be Sztilkovics Szávó.

A Mahart Zrt. vezérigazgatója a projekt indító konferenciáján elmondta, hogy közbeszerzési eljáráson választották ki az Ex Ante Tanácsadó Iroda és a Mahart Passnave Kft. alkotta konzorciumot a munka elvégzésére, amelyre 1 millió euró áll rendelkezésre európai uniós forrásból.

Barna-Lázár Zoltán, az Ex Ante Tanácsadó Iroda ügyvezetője ismertette, hogy a munka keretében egyebek közt komplex anyagot készítenek a műszaki és ipartelepítési lehetőségekről, felülvizsgálják a jogi engedélyezési folyamatokat, elkészítik a komáromi kikötő megvalósíthatósági tanulmányát, és javaslatot tesznek 20 kikötőiprojekt-fejlesztésre.

Sztilkovics Szávó hangsúlyozta, soha ennyi forrás nem állt még rendelkezésre a dunai hajózásban rejlő lehetőségek feltérképezésére, egy ilyen típusú átfogó stratégia készítésére, amely mentén a kormány olyan beruházásokról dönthet, amelyek felkelthetik a befektetői érdeklődést, és gazdaságélénkítő hatásuk lesz. Példaként említette a gönyűi kikötő fejlesztését, amely egy német cég jelentős magyarországi beruházását vonzotta.

Barna-Lázár Zoltán rámutatott arra, hogy Magyarország 2030-ig jelentősen mértékben növelni kívánja a vízi áruszállítás arányát a kombinált árufuvarozásban, ehhez fejleszteni kell az infrastruktúrát a Dunán is.

A tanácsadó iroda ügyvezetője elmondta, májusig várják a konkrét fejlesztési ötleteket, javaslatokat kikötőfejlesztésre az erre a célra létrehozott www.huport.eu honlapon, ezekből választanak ki húszat, amelyet beépítenek a stratégiába.

(Forrás: MTI)