2019 végére az Allee-nál is nagyobb bevásárlóközpont épül fel a Kelenföldi pályaudvarral szemben. A beruházáshoz kapcsolódóan 70 ezer négyzetméteres irodát is tervez a fejlesztő.

Hivatalosan is bejelentette a Futureal az Etele Plaza hamarosan induló fejlesztését – írja a magyarepitok.hu.

Az ingatlanfejlesztő a Kelenföldi pályaudvar mellett, az Etele téren épít 53 ezer négyzetméteres, négyszintes bevásárlóközpontot, melyben az első három szinten 160 kereskedelmi egység, a legfelső emeleten pedig az éttermek és a mozi helyezkednek el.

A plázához készül 1200 parkolóhely, amelyből 200-at családoknak szánva tágasabbra terveznek. Az építkezés költsége 150 millió euró (45,75 milliárd forint).

A fejlesztés honlapja szerint a plázában a szórakoztatásra nagy hangsúlyt kívánnak helyezni: a multiplex mozin kívül minden emeleten kávézókat nyitnak, lesz italbár, tetőterasz, pihenő lounge, valamint játszóház a gyerekek számára.

A nyitás tervezett időpontja 2019 negyedik negyedévére esik. A cégcsoport jelenleg a leendő bérlőkkel tárgyal, akiknek személye a tervek szerint 2017 első negyedévének végére tisztázódhat.