A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) 8. Be Smart versenyének nyertes startupjai sikerrel mutatkoztak be a Ruhr Summiton, a Ruhr-vidék legjelentősebb startup konferenciáján.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) 8. Be Smart versenyének nyertes startupjai sikerrel mutatkoztak be a Ruhr Summiton, a Ruhr-vidék legjelentősebb, kiállítással és B2B találkozókkal összekötött startup konferenciáján mutatkoznak be október 11-12-én, Bochumban. A Közalapítvány és Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusa másfél éve tartó, intenzív együttműködésének köszönhetően számos magyar startup ért már el üzleti sikereket az Észak-Rajna-Vesztfália régióban.

A BVK és a Digitale Stadt Düsseldorf Egyesület 18 hónappal ezelőtt írt alá együttműködési megállapodást, melynek céljaként a felek az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban jelentős hagyományokkal rendelkező ipar és az innovatív vállalkozások, startupok közötti partnerségek kiépítésének elősegítését jelölték meg. Az elmúlt másfél év során a BVK és a németországi partnerek számos rendezvényt hívtak létre Budapesten és tartomány különböző városaiban.

„Másfél év alatt nyolc alkalommal, összesen közel 40 startupunk mutatkozott be a tartományban, közülük sokan sikeres üzleteket kötöttek, van, aki már itteni leányvállalatot is alapított. Továbbá hat budapesti rendezvényünkön vettek részt a német innovációs ökoszisztéma meghatározó szereplői. Az igazán intenzív együttműködés számos sikersztorit eredményezett, s remélem a most bemutatkozó csapatok is nagyon jó kapcsolatokat tudnak indítani e két napban” – mondta Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke.

„Nagyon elégedett vagyok, hogy a Ruhr Summitra több mint 50 országból érkeznek hozzánk látogatók és kiállítók, de ez nem lenne lehetséges olyan megbízható partnerek nélkül, mint Magyarországon a BVK – mondta Oliver Weiman, a Ruhr Summit igazgatója.

A Ruhr Summit központi témája idén a digitalizáció: virtuális valóság, kiterjesztett valóság (VR/AR), IT biztonság, mesterséges intelligencia (AI) és Smart City. A konferencián a tradicionális iparvidék, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány és Németország nagyvállalatainak és kkv-inak innovációs vezetői, az egyetemek és kutatóintézetek képviselői, a befektetők és a több mint 50 országból érkező startupok találkoznak egymással. A cél a startupok nemzetközi üzletfejlesztésének támogatása, partnerségek kialakítása, új megoldások felkínálása a helyi vállalatok képviselőinek. A rendezvényre 400 vállalati képviselőt, 150 befektetőt várnak a szervezők.

A konferencia 50 startup kiállítója között öt Be Smart nyertes, kiemelkedő eredményeket elért magyar startup mutatkozik be: a BeeRides repülőtéri közösségi autómegosztó, az Espressite, mesterségesintelligencia-alapú weblapfejlesztő alkalmazás, az X-Flow Systems automata sör-gyorscsapoló, a Maform innovatív design stúdió és az Enduraid, amely sportolóknak ad táplálkozási és hidratálási tanácsokat.

„Büszkék vagyunk rá, hogy a Ruhr vidék legnagyobb startup eseményén, a Ruhr Summiton mutatkozhatnak be a magyar startupok. A Ruhr vidék azért kiemelten fontos, mert itt egyszerre van jelen egy komoly ipari örökség, és a nemzetközi szintű gondolkodás. Ez magyarázza, hogy a magyar innováció irányába ilyen nyitottak. Nem véletlen hát, hogy az itt megjelent startupok tíz százaléka magyar”- mondta Szegner Balázs düsseldorfi főkonzul.

A BVK 8. Be Smart versenyének további 5-5 nyertes startupja számára biztosít bemutatkozási és kapcsolatépítési lehetőségeket, novemberben a lisszaboni Web Summiton, 2019 februárjában pedig Barcelonában a Mobile World Congress kísérőrendezvényén, a 4YFN kiállításon.

A verseny megvalósítását és a nyertesek külföldi bemutatkozásait a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és Budapest Főváros támogatja.

(Fotó: Bochumer Veranstaltungs-GmbH)