Alig kilenc hónappal a bevezetését követően, szeptember elejéig már egymillió magyar állampolgár igényelte az e-személyit.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) tájékoztatása szerint a régi típusú kártyából 2015-ben összesen alig több mint egymillió darabot állítottak ki, így az idén kiadott igazolványok száma már most elérte a tavalyi egész éves igénylésszámot. A több funkciójú e-személyi a legszigorúbb adatbiztonsági feltételeknek is megfelel.

A kártyával többek között elektronikus aláírások is készíthetőek, segítségével számos közigazgatási ügy vagy szerződéskötés az otthon kényelméből intézhető – írták, megjegyezve: az e-aláírás lehetőséget ad arra, hogy a polgárok elektronikusan tehessenek “teljes bizonyító erejű magánokiratnak megfelelő jognyilatkozatokat”. 

Az új személyazonosító igazolvány elektronikus úti okmányként is funkcionál: minden olyan határátlépésnél felhasználható, ahol zsilipkapus beléptető rendszer üzemel. Az új típusú igazolvány a közeljövőben az egészségügyi ellátásban és az adóügyintézésben is használható lesz. A kártyában elhelyezett chip a TAJ-kártyán és az adóigazolványon lévő információkat is tartalmazza.

Ennek kapcsán ugyanakkor kiemelték, hogy a magas biztonságú elektronikus tároló elemen (chipen) lévő adatokat kártyaolvasó segítségével ismerhetik meg az arra jogosultak, például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatainak munkatársai, ők azonban a kártyán szereplő TAJ-számhoz a személyes adatok biztonsága érdekében nem férnek hozzá. (MTI)