Bejelentette lemondási szándékát Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök vasárnap egy televíziós műsorban.

A „Tíz perc a miniszterelnökkel” című, több ukrán tévécsatorna által sugárzott műsorban – amelyben a kormányfő hetente számolt be az általa vezetett kabinet tevékenységéről – ezúttal posztjáról való távozását jelentette be Arszenyij Jacenyuk. Hivatalosan kedden nyújtja be lemondását a parlamentnek.

Indokolásul kijelentette, hogy új többség formálódik a parlamentben, és az államfő mögött álló frakció, Petro Porosenko Blokkja Volodimir Hrojszman jelenlegi házelnököt akarja látni a miniszterelnöki poszton. Ismételten leszögezte, hogy nem ragaszkodik a miniszterelnöki székhez. Szavai szerint Hrojszman és az új koalíciós megállapodásban foglaltak folytonosságot biztosítanak a kormányzásban, beleértve a megkezdett reformok véghezvitelét.

Az általa vezetett Népi Front frakciója marad a koalícióban, mert – mint mondta: ma ez az egyetlen eszköz, amely biztosítja az állam védelmét.

A bejelentésre reagálva Vadim Deniszenko, a Porosenko mögötti frakció egyik tagja az Eszpresszo ukrán televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy képviselőcsoportja támogatni fogja a parlamentben Jacenyuk távozását tisztségéből. Szavai szerint biztos abban, hogy Hrojszman lesz az új miniszterelnök.

A kormányválságról a KamaraOnline korábbi véleményét itt olvashatja.