Akiknek az év végével jár le a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb), azoknak a meglévő biztosítójuknál legkésőbb december elsején éjfélig kell felmondaniuk azt. A nagy alkusz cégek kedden legkésőbb 14 óráig fogadják el a felmondást.

A szerződésüket felmondók az új biztosítóval az év utolsó napjáig is megköthetik a szerződést. Akik alkuszon keresztül intézik a kgfb-váltást, azoknak a felmondással egy időben az új szerződést is megkötik a közvetítő társaságok.

A biztositás.hu ügyvezető igazgatója, Rácz István az MTI-nek elmondta, hogy kedden 12 óráig fogadnak el felmondást. A netrisk.hu délután 2 óráig is elfogadja a felmondást, de csak akkor, ha az ügyfél adott már ennek a cégnek alkuszi megbízást – mondta Sebestyén László vezérigazgató.

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. is délután 2 óráig fogadja el a megbízást, de arra kéri az ügyfeleit, hogy azért maguk is küldjenek egy elektronikus levelet a meglévő biztosítójuknak arról, hogy felmondják a köztük lévő szerződést. Erről Németh Péter, a CLB kommunikációs és értékesítési igazgatója tájékoztatott.

Tavaly az év végi kgfb-kampányban 300 ezer autós váltott biztosítót. Idén ettől kevesebben lesznek, a biztositás.hu becslése alapján 280 ezren, a netrisk.hu 200-220 ezer, míg a CLB 200-250 ezer váltóval kalkulál.

Új elem az idei kampányban, hogy az autósok – látva azt, hogy minden biztosító díjat emelt – akár a 2-3 ezer forintos díjemelést is elfogadták, és nem kerestek olcsóbb biztosítót.