Felfüggesztették csütörtökön azt a kétnapos sztrájkot, amelyet a British Airways (BA) légitársaság utaskísérői hirdettek meg karácsony két napjára.

A sztrájkterv felfüggesztését a munkavállalókat képviselő Unite szakszervezet csütörtök esti közleményében azzal indokolta, hogy sikerült az eredetinél jobb bérajánlatot elérnie, amelyet most szavazásra bocsájt az érintett alkalmazottak körében.

A BA 4500 utaskísérője december 25-én és 26-án lépett volna sztrájkba. A munkabeszüntetés elsősorban a Heathrow repülőteret érintette volna, és azok az utaskísérők vettek volna részt benne, akiket szerződésük szerint a British Airways rövid- és hosszú távú járatokra egyaránt beoszthat.

A szakszervezet szerint ezeket az állásokat a légitársaság 21-25 ezer font (7,8-9,3 millió forint) kezdő éves javadalmazás ígéretével hirdette meg, de sok újonnan felvett utaskísérő valójában ennek a felét sem kapja meg.

A British Airways a múlt héten 2 százalékos béremelésre tett javaslatot, de ezt az érintett utaskísérők elvetették. A Unite egyelőre nem részletezte az új bérajánlat tartalmát.

A British Airways még a sztrájkterv felfüggesztésének bejelentése előtt közölte: úgy készül, hogy az akció ellenére minden járatát elindítja. A cég mindazonáltal a héten felajánlotta a rövidtávú – köztük a budapesti – járatok utasainak, hogy más időpontokra vagy útvonalakra foglalhatják át jegyüket, vagy teljes visszatérítést kérhetnek.

A héten lefújták azt a sztrájkot is, amelyet a Swissport globális repülőtéri szolgáltató cég nagy-britanniai részlegének másfélezer jegykezelő, csomagkezelő és teheráru-forgalmi alkalmazottja tartott volna 18 brit repülőtéren december 23-ától 48 órán át.

Ez a sztrájk a négy legnagyobb londoni repülőteret, Heathrow-t, Gatwicket, Stanstedet és Lutont is érintette volna. Mind a négy repülőtérre közlekednek járatok Budapestről.

A lemondott sztrájk meghirdetésének előzményeként a Swissport a következő három évre összesen 4,65 százalékos béremelési ajánlattal állt elő, a Unite azonban ezt akkor elvetette, mondván: az emelés alig tartana lépést a várható inflációval.

A szakszervezet végül azért fújta le az akciót, mert a Swissporttól is jobb bérajánlatot kapott, bár az érdekképviselet ennek tartalmát sem részletezte.

MTI/Kertész Róbert, London