Budapest Restart címmel 7+1 pontos javaslatcsomagot dolgozott ki a főváros felelős újranyitásért a főpolgármester, aki a dokumentumban javaslatokat fogalmazott meg a kormánynak, és a fővárosi hatáskörben meghozandó döntésekről írt.

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán jelentette be, hogy összefoglalta, „milyen teendői vannak a kormánynak, mi a városvezetés dolga, mit tanulhatunk a nemzetközi példákból, miben indokolt a különös óvatosság”.

A főpolgármester javasolja a kormánynak a tömeges tesztelés folytatását, minden adat nyilvánosságra hozatalával; azt, hogy betegszabadságra mehessen az is, aki csak a legenyhébb tüneteket produkálja; csak negatív teszttel kerülhessen bárki kórházból másik kórházba, szociális intézménybe vagy haza; valamint azt, hogy csúsztassák el csúcsidőben a munkavégzés és az oktatás kezdését.

A fővárosi teendők között felsorolta a tesztelések folytatását, minden adat nyilvánosságra hozatalát, újabb közterületek átadását gyalogosoknak, bringásoknak, a közösségi közlekedés további fejlesztését, újabb közterületek átadását a vendéglátás számára, digitális eszközök alkalmazását a zsúfoltság enyhítésére, valamint az arc eltakarásának szabályozását.

A Karácsony Gergely javaslatait tartalmazó 15 oldalas dokumentum a koronavirus.budapest.hu oldalon elérhető.

Ebben a főpolgármester kiemelte, hogy a Budapest Restart programról folyó gondolkodás, a róla szóló kommunikáció nem keltheti azt a hamis illúziót, mintha túllennénk a járványon. Az út, ami előttünk áll még, alighanem hosszú lesz – fogalmazott. A város fokozatos és óvatos újranyitását úgy kell megtervezni, hogy a járvány bármikori újbóli „belobbanására”, esetleges szezonális visszatértére is reagálni lehessen.

Karácsony Gergely szerint a hétköznapoknak a korábbiakhoz hasonlatos rendje lépésről lépésre, akkor állatható helyre, ha a következő feltételek teljesülnek: az új fertőzöttek száma alacsony szinten stabilizálódik; a tesztelés tömeges és folyamatos, ezeknek az adatai nyilvánosak és alátámasztják az újranyitás lehetőségét; felépülnek a szükséges egészségügyi tartalékkapacitások, és senki nem eshet el olyan ellátástól, amelynek elmaradása maradandó egészségromlást okozna; valamint továbbra is fegyelmezetten betartjuk az ismert biztonsági intézkedéseket, köztük a távolságtartást és a száj- és orrvédő eszközök viselését.

(Forrás: MTI, fotó: Koszticsák Szilárd)