A főpolgármester számos területen lehetségesnek tartja a jelenlegi közlekedésszervezési gyakorlat átgondolását, amelybe be kívánják vonni a gazdasági szereplők képviselőit is.

Komoly vitát követően – különösen a főváros közlekedésszervezését illetően hangzottak el kemény kritikák -, a BKIK Nagyvállalati Klubjában megrendezett kerekasztal-beszélgetés résztvevői együttműködési hajlandóságukról biztosították egymást a főváros fejlesztési terveit illetően, amelyek nem képzelhetők el Budapest és agglomerációjának gazdasági fejlődése nélkül. A jelenlegi főpolgármester kiemelt céljaként említette a Nagykörút üzleteinek rehabilitációját, amelyben számít a gazdálkodó szervezetek szakmai partnerségére a szükséges kiszolgáló logisztikai forgalmi rend kidolgozásában.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara az esedékes önkormányzati választások előtt meghívta a főpolgármester-jelölteket a főváros fejlesztéseivel kapcsolatos elképzeléseik megismerésére. A BKIK Nagyvállalati Klubjának vendégeként Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester bevezetőjében felvázolta budapesti nagyvállalatok vezetőinek, hogy milyen kihívásokkal találta magát szemben jelenlegi ciklusában és az eddigi tapasztaltok szerint milyen irányban kívánja tovább fejleszteni a várost megválasztása esetén. Külön kiemelte, hogy a hazai GDP harminchét százalékát adó Budapest nem kezelhető külön az agglomerációtól sem gazdaság, sem városrendezési, sem közlekedési szempontból.

A klubesemény résztvevői a BKIK és a szakmai társ szervezetek korábbi állásfoglalásában meghatározott markáns kritikák kapcsán beszélgettek a főváros közlekedésszervezésében tapasztalt kérdéses és megvitatandó tényezőkről, a lehetséges megoldásokról, valamint a gazdasági szereplők szükségszerű bevonásáról az előkészítési folyamatba. Az eszmecsere során előkerült a kerékpársávok helyzete, a smart city megoldásokban rejlő lehetőségek, a meglévő és tervezett Duna-hidak kulcsfontosságú szerepe az agglomerációs forgalomban, a metróvonalak, különösen az M4-es meghosszabbítása és a fonódó villamoshálózat bővítése az agglomerációs gépjárműforgalom csökkentése érdekében, valamint a dunai turistahajózási rend elkezdődött újratervezése.

Karácsony Gergely következő ciklusának kiemelt projektjeként említette, hogy a Nagykörutat egy élhető városi térré tegyék és újra életet varázsoljanak a jelenleg többnyire pangó, vagy üres üzlethelyiségekbe. Ahhoz, hogy a Nagykörúton legyenek jól működő szolgáltatások, nem az egyéni gépjárműforgalmat preferáló, hanem a helyi vállalkozásokat kiszolgáló logisztikai célú forgalomra van szükség. A jelenlegit újragondoló és korrigáló közlekedési rend kialakításában ajánlott a főpolgármester partnerséget a jelenlévő kamaráknak, cégek vezetőinek.

A résztvevők közlekedésszervezésre vonatkozó kérdéseit összegezve Nagy Elek, a BKIK elnöke kiemelte, hogy a Mobilitás 2030 terv alapkoncepciója, céljai részükről teljes mértékben támogathatóak. Amit hiányolnak, hogy a levont következtetések milyen vizsgálatokon alapulnak, illetve milyen hatástanulmányok következményei, ugyanis azok egy jó részével a budapesti agglomeráció két gazdasági kamarája és a csatlakozó vállalkozói szervezetek nem tudnak azonosulni. Az érintett résztvevők hiányolják továbbá a konstruktív párbeszédet. Arra kérte a főpolgármestert, hogy a gazdasági szereplők számára is biztosítsanak olyan platformot, kommunikációs csatornát, ahol elmondhatják és megvitathatják a hivatásforgalom szakmai igényeit is egy átfogó és kiegyensúlyozott megvalósítási megoldás kidolgozása érdekében. A főpolgármester ígéretet tett, hogy a kölcsönös kommunikáción javítani fognak.

A résztvevők kiemelték, hogy a vállalkozásokra két választási ciklus között van igazán szüksége a fővárosnak, hiszen ezek a szereplők biztosítják, hogy működni tudjon a város. A vállalkozókban olyan partnerre találhat a városvezetés, akik munkáltatnak, szolgáltatnak, részt vesznek a város üzemeltetésében és van véleményük, amit jól strukturálva és 4-5 súlyponti kérdésbe rendezve fel lehet használni a város gazdaságfejlesztési programjában.

A BKIK közel egy éve indította el Nagyvállalati Klubját azzal a céllal, hogy exkluzív platformot biztosítson a budapesti gazdasági élet meghatározó közép- és nagyvállalatai számára, ahol a cégek első számú vezetői találkozhatnak a gazdaságpolitika kiemelt irányítóival, kormánytagokkal és fővárosi, illetve kormányzati képviselőkkel. A Klub soron következő eseményeire meghívták Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid főpolgármester-jelölteket is, hogy a résztvevő cégvezetők megismerhessék programjaikat, elképzeléseiket Budapest fejlesztéséről.