A kormányzati szándék szerint 2017. június 30-ig minden rendelkezésre álló forrást meg kell hirdetni, így kapacitásbővítésre a korábbiakhoz hasonló típusú felhívások keretében biztosan lesz még lehetőség – tájékoztatta a KamaraOnline-t a Miniszterelnökség.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) kkv-knak kiírt, kapacitásfejlesztést célzó 2014-es és 2015-ös felhívásaira nagy volt a túljelentkezés, a megemelt keretösszegek is gyorsan kimerültek. Folytatás azonban lesz: a Miniszterelnökség arról tájékoztatta lapunkat, hogy kapacitásbővítésre a korábbiakhoz hasonló típusú felhívások keretében biztosan lesz még lehetőség.

Kkv-k versenyképességének javítása

A szóban forgó, már közzétett felhívások a GINOP első, a kkv-k versenyképességéről szóló prioritása keretében jelentek meg:

  • „Mikro-, kis és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” (GINOP-1.2.1-14), 2014-ben, 27 milliárd forintos keretösszeggel;
  • „Mikro-, kis és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” (GINOP-1.2.1-15), 2015-ben, 105 milliárd forintos keretösszeggel;
  • „Mikro-, kis és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” (GINOP-1.2.2-15), 2015-ben, 60 milliárd forintos keretösszeggel.

Hányan és mekkora támogatást kaptak? A Miniszterelnökség adatai szerint:

  • GINOP-1.2.1-14 Az első, 2014-ben meghirdetett kapacitásbővítő felhívás keretében 649 projekt részére 27,16 milliárd forint támogatást ítéltek meg.
  • GINOP-1.2.1-15 A 2016. január 8-ai adatok alapján eddig 57,24 milliárd forint támogatás lett megítélve 360 nyertes projekt részére. Az átlagos, támogató által megítélt támogatás összege (2015.01.11-i adatok alapján): 137 259 008 forint. A konstrukció keretében további 109 támogatói döntés rögzítése van folyamatban, a megítélt támogatás összege 15 573 885 224 forint.
  • GINOP-1.2.2-15 682 támogatói döntés rögzítése van folyamatban, a megítélt támogatás összege 17 213 721 184 forint.

Ebben a prioritásban a napokban jelent meg az „Ipari parkok fejlesztése” (GINOP-1.2.4-16) felhívás (a keretösszeg hatmilliárd forint). A nemrég közzétett éves fejlesztési keret (1006/2016 kormányhatározat) szerint júliusban számíthatnak a hazai vállalkozások újabb felhívásokra:

  • a „Mikro-, kis és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése kombinált hiteltermék keretében” (GINOP-1.2.3-16) felhívás 37,5 milliárd forintos,
  • az „Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel” (GINOP-1.2.6-16) felhívás pedig 22 milliárd forintos keretösszeggel jelenik majd meg.

Csúszások

Ezeket a dátumokat azonban inkább irányadásnak kell tekinteni, a tapasztalat ugyanis az, hogy a felhívások megjelenése gyakran csúszik a fejlesztési tervben rögzítettekhez képest. A felhívások megjelentetését a Miniszterelnökség szerint a vonatkozó eljárási rendelet módosítása késleltette, amelyet az új felhívásokban már érvényesíteni kellett, továbbá az előkészítés időigénye is több volt a vártnál. Ugyanakkor felvívták a figyelmünket a 272/2014. (XI. 5.) kormányrendelet 43/A. paragrafusára, amely szerint az Irányító Hatóság két hónappal megváltoztathatja a tervezett a meghirdetést, egyéb módosításhoz pedig a kormány jóváhagyása szükséges.

Kutatás, technológiai fejlesztés, innováció

A GINOP második, „Kutatás, technológiai fejlesztés és innováció” prioritásában a „sláger” a tavaly megjelent „Vállalatok K+f+I tevékenységének támogatása” (GINOP-2.1.1-15) felhívás, amelynek 50 milliárdos keretösszege szintén gyorsan kimerült.

Ebben a prioritásban is vannak, illetve lesznek más lehetőségek. 2016. január 11-től van lehetőség támogatási kérelmek benyújtására a GINOP-2.1.7-15 kódszámú, „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” című konstrukció esetében, 2015 decemberében pedig két pályázati felhívás is megjelent: a GINOP-2.1.5-15 kódszámú, „Innovációs ökoszisztéma építése (startup és spinoff)” című felhívás, illetve a GINOP-2.3.4-15 kódszámú, „Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ – Kutatási infrastruktúra fejlesztése” című pályázati felhívás. 2016 januárjában pedig a GINOP-2.1.4-15 kódszámú, „Innovációs voucher” című felhívás vált elérhetővé. Ezzel már összesen tíz felhívás jelent meg a GINOP „Kutatás, technológia fejlesztés és innováció” prioritásának keretében, több mint 254 milliárd forintos kerettel.

Mivel a K+F pályázatok beadása 2015 októberében indult meg, sok esetben januárig nem zárult le az első beadási határnap sem, így a pályázatos felületen még nem születtek döntések. Eddig kizárólag kiemelt projekt ügyében született döntés: a GINOP-2.3.6-15 kódszámú, „ELI lézer kutatóközpont megvalósítása (ELI-ALPS) nagyprojekt, 2. fázis” című konstrukció esetében került sor eredményhirdetésre, a két nagyprojekt esetében a GINOP fázisra megítélt támogatás 40,052 milliárd forint.

Ebben a prioritásban az idén még két felhívás várható:

  • a „Nemzetközi K+F kapcsolatok fejlesztése” (GINOP-2.3.1-16) felhívás a tervek szerint márciusban jelenik majd meg, 3,5 milliárd forintos keretösszeggel,
  • a „Kereskedelmi hasznosítást megelőző beszerzés” (GINOP-2.2.3-16) pedig novemberben, egymilliárd forintos keretösszeggel.