Egyelőre nem segített a munkaerőhiányon sem a magán-, sem az állami szektorban a bérrendezés, ezért egyre több vállalat úgynevezett toborzási bónusszal próbál munkaerőt szerezni.

A MÁV-nál 35 ezer forint jár annak a dolgozónak, akinek sikerül új munkavállalót beszerveznie a társasághoz – írja a Magyar Idők. A munkavállalói ajánlást a hiányszakmáknál vezetik be, bármely dolgozó toborozhat ismeretségi köréből, ehhez mindössze egy ajánlószelvényt kell kitöltenie.

A toborzó az említett összeget abban az esetben kapja meg, ha a jelöltet felveszik, lejár a próbaideje és a munkakörhöz kapcsolódó követelményeket teljesíti. A vasútnál kilenc ilyen munkakört hirdettek meg – írta a lap a MÁV belső hírlevele alapján.

A magánszektorban már régóta gyakorlat a munkaerő-toborzásáért járó bónusz a dolgozóknak – mondta a Magyar Időknek Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke. Az eljárás nem ütközik a jogszabályokba még abban az esetben sem, ha máshonnan csábítják át az adott vállalathoz a munkavállalókat.

Az ajánlási bónusz mértéke az ezt alkalmazó cégeknél több tízezer forint is lehet, van olyan vállalat is, ahol a dolgozó akár a 40-60 ezer forintot is megkapja sikeres toborzásáért. (MTI)