Júniusban az ipar belföldi értékesítési árai átlagosan 1,1 százalékkal csökkentek, az exportértékesítés árai 5,2 százalékkal magasabbak voltak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az euróövezetben a vártnál magasabb volt az árak emelkedése.

Júniusban az ipar belföldi értékesítési árai átlagosan 1,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a feldolgozóipar árai 1,0 százalékkal magasabbak voltak, az energiaipar árai (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 5,8 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az ipari exportértékesítés árai 5,2 százalékkal magasabbak voltak, ezen belül a feldolgozóiparban 6,2 százalékkal nőttek. Együttesen a termelői árak 3,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júniusban – jelentette a KSH.

Az árak alakulását befolyásolták a koronavírus-járvány következtében megváltozott gazdasági folyamatok, amelyek hatása a pénz- és árupiacokon – a forint árfolyamváltozásában, illetve a nyers- és alapanyagok világpiaci árában – is érezhető volt.

Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 4,5 százalékkal csökkentek, a beruházási javakat gyártókban 7,1 százalékkal, a fogyasztási cikkeket gyártókban 4,9 százalékkal emelkedtek az árak.

Az év első hat hónapjában a belföldi értékesítés árai 0,6 százalékkal, az exportértékesítéséi 4,8 százalékkal nőttek, így az ipari termelői árak összességében 3,4 százalékkal magasabbak voltak, mint a múlt év azonos időszakában.

Az ipari termelői árak júliusi, és első hét havi alakulásáról szeptember 2-án közöl adatot a KSH.

Júniusban a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az előző havihoz képest az ipari termelői árak az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján.

Az ipari termelői árak a várt 0,5 százalék helyett 0,7 százalékkal nőttek júniusban az előző havihoz képest az euróövezet 19 tagállamában a májusi 0,6 százalékos havi csökkenés után. Az euróövezetben a májusihoz képest az energiaárak emelkedtek a legnagyobb mértékben júniusban, 3,1 százalékkal.

Az egy évvel korábbival összevetve az idén júniusban 3,7 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak az euróövezetben a várt 3,9 százalékos csökkenés helyett. Májusban 5,0 százalékos volt az éves árcsökkenés az euróövezetben. Az energiaipari szektorban az éves árcsökkenés 12,8 százalékos volt júniusban.

Az Európai Unió 27 tagállamában szintén 0,7 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak júniusban az előző havihoz képest, amikor 0,5 százalékos volt a havi árcsökkenés. Az energiaipari szektorban 3,3 százalékos volt a havi áremelkedés.

Éves bázison 3,4 százalékkal emelkedtek júniusban az ipari termelői árak az EU-ban. Az energiaipari szektorban 11,8 százalékkal csökkentek az árak júniusban az egy évvel korábbihoz képest.

Havi bázison csak a Cseh Köztársaságban regisztrálták az ipari termelői árak csökkenését júniusban, 0,1 százalékosat.

A legnagyobb havi áremelkedés Észtországban volt, 3,7 százalékos, Dániában 3,3 és Finnországban 2,2 százalékos.

Az ipari termelői árak legnagyobb éves csökkenését Litvániában regisztrálták júniusban, 7,8 százalékosat. Belgiumban 7,5 százalékos, Spanyolországban és Olaszországban 6,1 százalékos volt az éves árcsökkenés. Az ipari termelői árak éves bázison csak három országban emelkedtek júniusban, Máltán 1,5 százalékkal, Szlovéniában 0,7 százalékkal és Luxembourgban 0,1 százalékkal.

(Forrás: MTI)