A 30. Pirelli Magyar Nagydíjra eddig 10 százalékkal több az elővételben eladott jegyek száma, mint tavaly – nyilatkozta a KamaraOnline-nak Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A 30. Magyar Nagydíjat rendezik meg a hétvégén a Forma-1-ben a mogyoródi versenypályán. A Hungaroring csapata kedvezményekkel és különleges kiegészítő programokkal szeretné meglepni a közönséget.

A külföldi és a magyar szurkolók aránya az elmúlt években nyolcvan-húsz százalék volt, de ahogyan az előző években, úgy most is igyekeztünk növelni a magyar nézők számát – mondta a KamaraOnline-nak Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt.  vezérigazgató-helyettese.

Diákjegy és ingyen vonatozás

Ennek érdekében bevezették a diákjegyet (amelyet minden magyar és nemzetközi diákigazolvánnyal rendelkező diák megvásárolhat), illetve az idén is kibocsátották az úgynevezett vonatos jegyet, amely 9990 forintba kerül és szombat éjféltől vasárnap éjfélig ingyenes utazást biztosít a MÁV járatain.

Az árlista alapján a mogyoródi futamra a legolcsóbb felnőtt jegy (Egyenesen a Hungaroringre) 9990 forintba, a legdrágább (Super Gold Weekend) pedig 495 euróba, azaz 152 608 forintba kerül.

Gazsi Júlia a KamaraOnline-nak elmondta, hogy az idei Magyar Nagydíj hétvégéjére 90-100 vállalkozó települ ki, ennek az anyagi feltételei pedig az elmúlt évek üzleti gyakorlatának megfelelően alakulnak.

A jubileumi futam alkalmából a Hungaroring Sport Zrt. nemcsak kedvezményekkel, hanem különleges kiegészítő programokkal is várja a közönséget.

Pénteken, a szabadedzés után jubileumi koncertet tartanak a mogyoródi versenypálya főbejáratától balra található, belső nagyparkolóban, amelyen az elmúlt harminc év legnagyobb sztárjai (Magna Cum Laude, Charlie, a Beatrice, Tóth Vera) lépnek fel. A koncerten F1-es jeggyel, valamint előzetes online regisztráció után lehet részt venni.

A látogatók száma a korábbi években

A tavalyi Magyar Nagydíj négy napja alatt összesen 169 ezren látogatták meg a Hungaroringet – írta a Figyelő. A program már a csütörtöki bokszutca-látogatással elkezdődött, amelyre 22 ezren voltak kíváncsiak. A pénteki szabadedzésekre 30 ezer néző ment ki, számuk 50 ezerre nőtt szombaton. Magát a futamot 67 ezren nézték végig a helyszínen

 2013-ban 247 ezren mentek ki a mogyoródi versenypályára, 2012-ben pedig 220 ezren. A Világgazdaság szerint a válság évének kikiáltott 2009-ben a Magyar Nagydíj négy napja alatt 184 ezren látogattak ki a pályára, míg 2011-ben 200 ezren.

Megéri-e a száguldó cirkusz?

A mogyoródi futam jogdíjának mértékéről 2002-ben állapodott meg a Bernie Ecclestone által vezetett cégbirodalom, a Hungaroring Sport Zrt. és a magyar állam – írta a Figyelő.

Abban az évben a magyar államnak 10,29 millió dollárba került a száguldó cirkusz.  A jogdíj ezt követően 2012-ig évi 10 százalékkal emelkedett, 2013-ban azonban a növekedés üteme 7,5 százalékra csökkent. 2013-ban 6,4 milliárd, 2012-ben 5,9 milliárd forintba került a költségvetésnek a mogyoródi futam. A válság kirobbanása előtt, 2008-ban – az erős forintnak köszönhetően – csak 2,7 milliárdot fordított az állam a versenyre. Az állami dotáció mértéke tavaly lépte át először a 30 millió dollárt (pontosan 30,84 millió dollár, azaz nagyjából 7,08 milliárd forint volt).

A szakértők szerint a futam még így is megérte, hiszen a becslések szerint a Magyar Nagydíj a jogdíjnak több mint dupláját hozta vissza adóbevétel és ország reklám formájában.

Egy felmérés szerint a Forma 1 kb. 13 milliárd forinttal járult hozzá hazánk GDP-jéhez. A nem közvetlen hatások között a rendkívül magas nemzetközi hírértéket kell megemlíteni, amelyet 6,7 milliárd forintra becsültek. Ez a magas média-hírérték jelentős mértékben hozzájárult Magyarország pozitív turisztikai imázsának erősítéséhez szerte a világon.