A Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. és a Horiba Mira Ltd. konzorciuma tervezheti meg az önvezető autók fejlesztését segítő zalaegerszegi tesztpályát.

A zalaegerszegi tesztpálya tervezéséről szóló megállapodást szerdán írták alá a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt álló Autóipari Próbapálya Zala Kft., valamint a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. és a Horiba Mira Ltd. konzorciuma képviselői. A szerződés megkötésével a projekt a tervezett ütemben és a meghatározott tartalommal valósul majd meg – mondta el Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a tesztpályával olyan nagyberuházást indított el a kormány, amellyel Magyarországnak a járműgyártás területén meglévő jó pozícióját tovább kívánja erősíteni, egyben hozzájárul a kutatás-fejlesztés elmúlt évtizedekben elért eredményeinek megőrzéséhez, erősítéséhez.

Elmondta: a szerződés „a tesztpálya specifikus elemekkel kapcsolatos tervezési feladatainak” elvégzéséről szól. A pálya azon elemeinek a megtervezését jelenti, amelyek lehetővé teszik, hogy a hagyományos járművek tesztje mellett az autonóm és az elektromos járművek vizsgálatait is el lehessen itt végezni, a szerződés értéke 473 millió forint plusz áfa – tette hozzá.

Varga Mihály a szerződő partnerekről elmondta: a japán Horiba csoporthoz tartozó angol Horiba Mira jelentős tesztelési tudással, komoly tapasztalattal rendelkezik tesztpályák üzleti és műszaki működtetésében. A már 70 éves járműipari tapasztalattal rendelkező vállalat aktívan tevékenykedik az autonóm járművek tesztelésben, ezáltal az önvezető autóknál is a világelsők közé tartozó cég adja a szaktudását a zalaegerszegi tesztpálya felépítéséhez.

Varga Mihály szólt arról is, hogy a Főmterv, amely az egyik legjelentősebb magyar tervezővállalat, szintén széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik az összetett közlekedési létesítmények megvalósításában. Az Autóipari Próbapálya Zala Kft. feladata pedig a pálya tervezésének menedzselése, a beruházás megvalósítása és a tesztpálya versenyképes működtetésének megalapozása – tette hozzá.

Az elmúlt hónapokban elindult a projekt, így rendelkezésre áll a tesztpálya megvalósításához szükséges terület, megtörtént az előkészítés is, például a geodéziai felmérés, az előzetes környezeti vizsgálatok, elkészült a projekt részletes műszaki tartalma és március 1-től elindultak, illetve már részben meg is valósultak az előzetes tervezési feladatok.

Elmondta: a tesztpálya első üteme várhatóan 2017 végére megvalósul, és 2018-tól már elkezdi működését. Az első fázisban, 2017-ben megépül az első járműdinamikai tesztelem, létrejön az autonóm járművek tesztelésére alkalmas specifikus rész első üteme, a kiszolgáló épületek és a kapcsolódó belső infrastruktúra, majd az úgynevezett kezelhetőségi pálya és a féktesztekre alkalmas modul. A második fázisban, 2018 és 2020 között, a nagysebességű oválpálya épül meg, emellett tovább fejlesztik a járműdinamikai tesztelemeket és további kiszolgáló épületeket hoznak létre.

Varga Mihály kiemelte: Európában nincs olyan tesztpálya, ahol ki lehet próbálni az úgynevezett autonóm, önvezető járműveket, a zalaegerszegi objektum tehát egy teljesen egyedi lehetőség lesz. Emellett a pályát, a várakozások szerint, jövő év végére már össze lehet kapcsolni egy intelligens útszakasszal is – mondta.

Rámutatott: az M7-es autópályát és a zalaegerszegi tesztpályát összekötő út olyan „okosút” lesz, amely adatokat gyűjt a környezetéről, a forgalomról, és továbbítja azokat az útszakaszokon közlekedő intelligens járműveknek. Így az önvezető járművekhez kapcsolódó fejlesztések kialakításával Magyarország a világ élvonalába kerül – mondta Varga Mihály. (MTI)