Idén év végére 74 százalékra csökkenhet a GDP-arányos államadósság. Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója szerint 10-15 éven belül elérhetjük az EU által elvárt 60 százalékos adósságot, de ha felgyorsul a növekedés, 6-7 év is elég lehet.

Nagy eredmény, hogy csökken az államadósság devizaaránya, ugyanakkor “nem érdemes túlterhelni” a forintkötvények piacát, így lehet, hogy jövőre kínai jüanban vagy japán jenben is kibocsátanak devizakötvényeket – mondta Világgazdaságnak adott interjúban Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója.

A letelepedési állampapírok kapcsán azt emelte ki, hogy Magyarország felminősítésével kedvezőbbé vált az eurókötvények kibocsátása, ami indokolhatja a program átgondolását. Az ÁKK vezetője azt is elmondta, folyamatosan gondolkodnak az új állampapírok bevezetésén. Példaként említette, hogy Nagy-Britanniában van bélyegkötvény, Svédországban lottókötvény. Csak olyat szeretnének elindítani, amely tartósan életképes lehet.