Az ideinél mintegy hárommilliárd forinttal több, csaknem 6,9 milliárd forint jut a fiatal szakorvosok ösztöndíjprogramjára 2016-ban.

A rezidensek nem egy kórházzal vagy egyetemmel, hanem az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtal (ENYKK) szerződnek – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke elmondta: a szakképzés átalakítása a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fő munkáltató egy állami szerv, az ENYKK lesz.

Ez a változtatás azért fontos, mert van olyan kórház, amelyik azért nem vesz fel rezidenst, mert nem tudja kigazdálkodni a bérét – mondta, hozzáfűzve: ezt a problémát korábban jelezték az államtitkárnak is. A magyar állam ezért döntött így, hogy minden rezidens számára, aki szeretne Magyarországon dolgozni megteremti erre a lehetőséget, ezért kellett államilag garantálni a bérüket. Kitért arra is, hogy a rezidensek oktatói is az ENYKK-nál lesznek nyilvántartásban és onnan fizetik majd ki őket. Fontos változásnak mondta azt is, hogy az oktatók havi bére 30 ezerről 50 ezer forintra nő rezidensenként. Jelezte: egy oktatónak egyszerre három rezidense lehet.

MTI