Kétezer szakembert várnak Budapestre jövő májusban, amikor a Nemzetközi Vetőmag Szövetség (ISF) világkongresszusának lesz a házigazdája a magyar főváros.

Az idei világkongresszusnak Dél-Amerika második legkisebb területű, de erős agrárgazdasággal rendelkező országa, Uruguay adott otthont. A Vetőmag Szövetséget Polgár Gábor ügyvezető igazgató és Pavelka Árpád, a jövő évi kongresszus szervezőbizottságának elnöke képviselte.

Az idei rendezvény szakmai tematikájának középpontjában fontos ágazati kérdések álltak. Becslések szerint a világ vetőmag piaca 2020-ra 92 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le, s az ágazat egyre nagyobb szerepet tölt be a világgazdaságban.

Alvaro Eyzaguirre, az ISF elnöke nyitóelőadásában kifejtette: a következő években kulcskérdés lesz, hogy a népesség növekedésével egyenesen arányosan növekvő élelmiszerigényekhez az élelmiszerlánc első elemeként megjelenő vetőmag szektor miként tud alternatívát biztosítani.

A különösen az ázsiai országokból érkező igényekhez innovatív növénynemesítés, hatékony globális kereskedelmi csatornák, magas szintű élelmiszerbiztonsági feltételek kellenek.

Az előadók arról is beszámoltak, hogy továbbra is elsődleges cél a nemzetközi vetőmag kereskedelem ösztönzése, az adminisztratív akadályok lebontása, a vetőmag szabályozások egyszerűsítése és egységesítése. Érdekes és informatív előadásban mutatták be a keresztféléves vetőmag előállítás piaci szerepét és jelentőségét, amelyet nemcsak az észak-amerikai, hanem az ázsiai és európai nemesítők és fajtatulajdonosok is évről-évre növekvő mértékben vesznek igénybe.

A plenáris üléseken kiemelt szerepet kapott az élelmiszer termelés növelésének igényéhez kapcsolódó nemesítési célok, és eszközök számbavétele. Hangsúlyos volt a dél-amerikai kontinens egyik legjelentősebb mezőgazdasági termékének, a szójának a termelési és vetőmag kereskedelmi helyzetének globális elemzése.

Polgár Gábor elmondta: a 2017-es ISF világkongresszust május 22-24. között rendezik Budapesten. Az ágazat legjelentősebb rendezvényét több kísérőprogram egészíti majd ki, a fő helyszíne a Hungexpo területén lesz. Az idei uruguay-i konferenciára 1100 szakember érkezett, a jövő évire a számuk az előzetes adatok szerint megközelítheti a kétezret.

(A fotón Pavelka Árpád átveszi az ISF zászlaját.)