A tavaly szeptember-novemberi időszakban átlagosan 142 ezerrel több embernek volt munkája, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek száma 76 ezer fővel csökkent, a munkanélküliségi ráta már csupán 4,5 százalék volt.

Tavaly ősszel átlag 4 millió 414 ezren dolgoztak Magyarországon, 3,3 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A 142 ezer fős növekedés szinte teljes egészében az elsődleges munkaerőpiacnak volt köszönhető, a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 16 ezer fővel csökkent, míg a külföldi telephelyen dolgozók száma a mintavételi hibahatáron belül némileg nőtt – közölte a KSH.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 364 ezren tartoztak a 15-64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2,5 százalékponttal, 67,5 százalékra emelkedett. A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 2,9 százalékkal, 2 millió 366 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,5 százalékponttal, 74 százalékra nőtt. A 15-64 éves női foglalkoztatottak száma 3,2 százalékkal, 1 millió 998 ezer főre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,5 százalékponttal, 61,2 százalékra javult.

A fiatal (15-24 éves) foglalkoztatottak létszáma 311 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 2,1 százalékponttal, 29,2 százalékra nőtt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25-54 éves), valamint az idősebb (55-64 éves) foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,7 százalékponttal, 83 százalékra, utóbbiaké 4,2 százalékponttal, 51 százalékra.

A 20-64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 2,7 százalékponttal, 72,5 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 79,7, a nőknél 65,6 százalék.

Tavaly szeptember-novemberben a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 76 ezer fővel, 208 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,7 százalékponttal, 4,5 százalékra csökkent. A 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 42 ezer fővel, 110 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,7 százalékponttal, 4,4 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 34 ezer fővel 98 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,7 százalékponttal 4,6 százalékra mérséklődött.

A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 3,3 százalékponttal, 11,8 százalékra csökkent, de a munkanélküliek ötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 1,6 százalékponttal, 3,9 százalékra, míg az utóbbiaké 1,5 százalékponttal, 3,8 százalékra. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,1 hónap. A munkanélküliek 46,3 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.