Újabb 30-40 milliárd forint marad a vendéglátóipari vállalkozásoknál az idei áfacsökkentésből – mondta a Világgazdaságnak Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Évente nagyjából 900 milliárd forint forgalmat érnek el a vendéglátóipari vállalkozások, és ha ebből kivonják azoknak a termékeknek, szolgáltatásoknak a forgalmát, amelyek nem a kedvezményes áfával adóznak, akkor éves szinten mintegy 400 milliárd forint után kell a kedvezményes áfával adózni – fejtette ki.

Tavaly már nem 27, hanem csak 18 százalék áfát kellett fizetni, idén pedig már csak 5 százalékot, plusz 4 százalék turizmusfejlesztési hozzájárulást. Feltételezve, hogy idén is meglesz a tavalyi forgalmuk, ami után az előző évben 72 milliárd forintnyi áfát fizettek be, ehelyett az idén már csak 36 milliárd jár az államnak. Így nagyjából 30-40 milliárd forint marad a vállalkozásoknál idén – fogalmazott. (MTI)