Gyorsabban emelkedhetnek 2018-ban a bérek Szlovákiában. Ezt főként a szabad munkaerő fokozódó hiánya okozza, ami a béremelésre ösztönözheti a munkáltatókat.

A HR-esek szerint a szlovákiai cégeknek a jövőben is gondot okoz majd a megfelelő szabad munkaerő megtalálása – írja a hirek.sk.

„Ennek eredményeként a munkahatékonyság keretén túl is növekszik majd a nyomás a bérek emelésére. A munkanélküliség mértékének lassabban kellene csökkennie, s az sem kizárt, hogy a szintje stagnálni kezd” – véli Luboš Sirota, a McRoy Group személyzeti-tanácsadó társaság alelnöke.

A társaság becslése szerint jelenleg Szlovákiában már több mint százezer be nem töltött munkahely van, s számuk folyamatosan emelkedik.

Arra számítanak, hogy a bérek a következő évben évközi viszonylatban hozzávetőleg 5 százalékkal emelkedhetnek. Arra is számítani lehet, hogy a bérek ismét gyorsabban nőnek majd, mint a munkahatékonyság.

Az ágazatok szempontjából az alkalmazottak iránti kereslet jelentős módon nem változik. A Grafton Slovakia személyzeti társaság felméréséből kiderült, hogy a cégek továbbra is főként az IT szakemberek iránt érdeklődnek majd, akik iránt legnagyobb kereslet Pozsony megyében mutatkozik.