Átlagosan a tizedével lettek drágábbak a casco biztosítások tavaly. Az autók több mint fele hat évnél öregebb, minden negyedik járműre pedig valamilyen kiegészítő biztosítást is kötnek.
A Netrisk.hu adatai szerint az autósok 2016-ban átlagosan 78 ezer forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást, ami közel 9 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért szintet (71 600 forint). Az online biztosításközvetítő portál statisztikái azt mutatják, hogy a szerződések csaknem ötödét új autókra kötik, ugyanakkor több mint a felük a megkötéskor legalább hat éves autókhoz kapcsolódik. A casco mellé a szerződők több mint negyede köt valamilyen kiegészítő fedezetet, elsősorban üvegkár-önrészre, illetve autósegélyre.
Miközben az autóvásárlások során kötött úgynevezett azonnali cascokötések díja alig 2-3 százalékot emelkedett egy év alatt, az évfordulós váltók átlagdíja 12 százalékkal lett magasabb. Ezzel együtt az évfordulós váltók átlagosan továbbra is jóval kedvezőbb összeget fizetnek a cascóra: az új autók átlagdíja jelenleg 90 100 forint, ami több mint 55 százalékkal magasabb, mint az évfordulós váltók 58 ezer forintos éves összege. 2015-ben azokban ez az eltérés még meghaladta a 70 százalékot is.
A casco átlagdíjának 9 százalékos emelkedése két tényezőnek is köszönhető. Egyrészt nőtt a kárkifizetések összege, amit a biztosítók a díjakban tudtak kompenzálni. Másrészt 2016-ban a márkakereskedők 25 százalékkal több új autót adtak el, és a használtautó-import is 16 százalékkal nőtt. Ezáltal az eleve magasabb díjú azonnali kötések aránya az előző évi 61 százalékról 67 százalékra nőtt – magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója.
A 2016-ban megkötött casco biztosítások 26 százalékához további kiegészítő fedezeteket is választottak az autósok. A leggyakoribb ilyen fedezet az üvegkárokhoz kapcsolódó önrész biztosítás (11 százalék), az autósegély (7 százalék) és a kiegészítő élet- és balesetbiztosítások (4,4 százalék) voltak.
A casco biztosításokat tavaly átlagosan 6 év 2 hónapos autókra kötötték, ugyanakkor egyrészt jelentősen nőtt az új autókra kötött szerződések aránya, másrészt a 2007-2008-as újautó-értékesítési csúcsidőszak továbbra is alapvetően érezteti hatását: a szerződések több mint 20 százalékát tavaly 8-9 éves autókra kötötték. Ebben szerepe van annak, hogy a biztosítók egyre kedvezőbb termékekkel igyekeznek a korosabb járműveket is fedezetben tartani, emellett ebben a körben még sok autót 8-10 éves futamidőre szóló hitellel finanszíroztak, amihez a hitelező folyamatosan megköveteli a casco fenntartását.
A korábban szinte egyeduralkodó módozatnak számító 10 százalék, de minimum 50 ezer forint önrész mellé hosszú évek óta fokozatosan zárkózik fel a 10 százalék, de minimum 100 ezer forintos verzió, amelynek a választása mintegy 10 százaléknyi diszkontot jelent a díjban. 2016-ban a casco szerződéseknek már mindössze 43 százalékát kötötték a magasabb fedezetet jelentő 10 százalék/50 ezer forint önrésszel, amelyet szinte utolért a 10 százalék/100 ezer forintos önrészt tartalmazó konstrukció (41 százalék). Ez az arány 2013-ban még 52 illetve 29 százalék volt.
Bár a magasabb önrésszel valóban megspórolhatunk évi néhány ezer forintot, cserébe azonban a kisebb (félmillió forint alatti) károknál kétszer akkorra önerőt vállalunk, és így csak a nagyobb káresemények esetén kapunk valódi védelmet – figyelmeztet a Netrisk.hu vezetője.