Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját választotta meg a Magyar Bankszövetség elnökének a szervezet pénteki tisztújító testületi ülése, amelyet videokonferencia keretében tartottak meg.

A leköszönő elnök, Becsei András, az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója alelnökként folytatja munkáját a szervezetnél.

Jelasity Radován egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a koronavírus nem csupán gazdasági, hanem egyben civilizációs kihívást jelent. „Ugyanakkor hiszek a bankszektor katalizáló és pozitív gazdasági szerepében. Elkötelezett vagyok a párbeszéd, és a közös, mindenki számára elfogadható megoldások iránt. A bankszektor a gazdaságnak nem csak szerves része, hanem egyben tükörképe is: nincs stabil és erős bankszektor robusztus gazdaság nélkül, miként nincs robusztus gazdaság erős bankszektor nélkül sem” – mondta.

Hosszú távon az új elnöknek kifejezett szándéka az ügyfelek bizalmának erősítése, a magyar bankszakma nemzetközi ismertségének, valamint hazai reputációjának fejlesztése, és a szabályozó hatóságokkal folytatott együttműködés folyamatos fenntartása.

Az elnökséggel közös feladatának tartja Jelasity Radován a kormányzat és az MNB által indított gazdasági programok gyors és hatékony végrehajtását. Az újraindítást célzó programokat a bankszektor aktívan támogatja, ugyanis átsegítik az ügyfeleket a koronavírus okozta gazdasági nehézségeken, így a gazdaság egészének adnak új lendületet – fejtette ki. „Az egészségügyi veszélyhelyzet tapasztalatait le kell szűrni. Ennek során előremutató a kormányzat és az MNB nyitottsága a digitalizációs javaslatcsomag több pontja kapcsán a bevezetésük felgyorsítására. Emellett a szektor régiós versenyképességének helyreállítására továbbra is cél a bankokat terhelő speciális közterhek mérséklése” – fogalmazott, és elismeréssel szólt a bankszektor munkavállalóiról, akiknek köszönhetően a megváltozott körülmények között is folyamatosan biztosítani tudták a banki ügyfélkiszolgálás és üzletmenet folytonosságát, a zavartalan pénzforgalmat.

A leköszönő elnök, Becsei András elmondta, hogy a bankszféra stabilitásának, szervezettségének és tapasztalatainak köszönhetően jól vette a válság okozta eddigi akadályokat, így aktív és segítő partnere tudott maradni a lakosságnak és a vállalkozásoknak. Megjegyezte, hogy a 2008-as gazdasági válság időszaka után az elmúlt években a bankszektor stabilan növekedett. A bő esztendőknek tekinthető 2016-2019-es időszak eredményességében az egyszeri és a nem magyarországi tételek meghatározóak voltak, míg most szűk esztendők várhatóak – mondta. Azt is megemlítette, hogy a szektor adóterhelése az egyik legmagasabb Európában, és szerinte továbbra is nyitott párbeszédre van szükség az ügyfelek, a kormányzat, a felügyelet és a bankok részéről.

A bankszövetség közleménye leszögezi, hogy a magyar bankszektor a kormánnyal együttműködve, a hiteltörlesztési moratórium révén az elsők között nyújtott jelentős segítséget minden hitellel rendelkező természetes személynek és vállalkozásnak. Megjegyezték azt is, hogy a kormánnyal és a Magyar Nemzeti Bankkal megvalósuló együttműködésnek köszönhetően további fontos, a fennmaradást és a kilábalást segítő eszközöket juttathatnak el a gazdaság szereplőinek. „A ránk háruló további feladatok – köztük a veszélyhelyzeti korlátozások mellett a teljes ügyfélkör mindennapi és folyamatos pénzügyi kiszolgálása – a mindennapi helytállást és az innovatív alkalmazkodást egyaránt megkövetelik tőlünk” – áll a közleményben.

Kifejtik, a magyar bankszektor hosszú ideje stabilan és megbízhatóan működik. A bankok tőkehelyzete az elmúlt években megerősödött, átfogó digitális modernizációt hajtottak végre, a felmérhető kockázatokra felkészültek. Ezek az eredmények most, a veszélyhelyzet idején alapvető biztonságot képesek nyújtani.

Az ülésen elnökségi tagok lettek: Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia vezérigazgatója, Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója, Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója és Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója.

(Forrás: MTI, fotó: Erste Bank)