Tavalyhoz képest még mindig jelentős az elmaradás, de a tavaszi mélyponthoz képest sokat javultak a lakosság pénzügyi mutatói – közölte az Intrum.

Az adósság- és követeléskezelő cég szerint a fellendülés már a második negyedévben elkezdődött. Javulnak a lakossági várakozások, és a fogyasztói bizalom, bár a fogyasztás annak ellenére sem esett vissza látványosan, hogy a magyarok mintegy 60 százalékának visszaestek a bevételei a válság miatt – írták az egyik korábbi jelentésükre hivatkozva. A lakossági várakozások alakulását azért tartják fontosnak, mert ez határozza meg a fogyasztói és megtakarítói döntéseket.

A változásokat az Intrum fizetőképességi indexe is igazolja. A jövedelmek, az adósságok, a megtakarítások és a fogyasztás alapján számolt mutató áprilisban 5 éves mélypontra esett, júniusra azonban ennek majdnem a kétszeresére ugrott. A 2018-as és 2019-es értékektől viszont még mindig jelentősen elmarad, és idén várhatóan már nem is éri el a tavalyi szintet.

Az Intrum szerint főképp a jövedelmek csökkenése, és a munkanélküliség rontja a háztartások helyzetét, míg a vállalatokat a kintlévőségek növekedése, a magyar gazdaság pedig az exportpiacok bezárkózása, az áruszállítás nehézségei hátráltatják. A GDP-éves alakulásáról pontos előrejelzést nehéz készíteni, de 2021-re csaknem mindenki növekedést vár, ami a háztartások pénzügyeit is kedvezően befolyásolhatja – tették hozzá.

(Forrás: MTI)