Az Intrum fizetőképességi index (IFI) szerint 2010 óta tavaly volt a legmagasabb a háztartások fizetőképessége, és a tendenciát tekintve további javulás várható. Az új mutatót, amely az Intrum Justitia Zrt. és a GKI Gazdaságkutató Zrt. közös munkája, szerdán ismertették a sajtóval.

Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatója elmondta: az elemzés azt mutatja meg, hogy a magyar háztartások tudják-e rendezni, illetve szándékukban áll-e rendezni kintlévőségeiket. Minél magasabb a negyedévente publikálandó index értéke, a lakosság annál jobban képes teljesíteni fizetési kötelezettségeit.

Az index jelenlegi értéke 54,68. A 2010 óta feldolgozott havi adatok szerint a mutató legalacsonyabb havi értékét (-58,72) a válság lecsengése után, 2012 és 2013 között vette fel, eddigi maximumát (56,75) 2018 második felében érte el.

Az IFI négy adatbázisra támaszkodik: az Intrum adataira, amelyek megmutatják, hogy az adott havi törlesztések hogyan aránylanak az adott havi teljes követelésállományhoz, a GKI magyar lakosság anyagi helyzetére, valamint pénzügyi várakozásaira vonatkozó felméréseire, továbbá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatszintet meghatározó, nyilvánosan elérhető adataira.

Vértes András, a GKI elnöke elmondta: az elmúlt években támogató volt a gazdasági környezet, a válságból való kilábalást jelentősen segítették az uniós források és az MNB gazdaságélénkítő programjai, valamint az egyre aktívabb követeléskezelés is. A tavalyi év 4,9 százalékos GDP-növekedésével az elmúlt évtized legkedvezőbb éve volt. A beruházások, a foglalkoztatás emelkedett, az államadósság csökkent, a reálbérek jelentősen nőttek. A bankok nem teljesítő hiteleinek aránya mérséklődött, 4 százalék körül van, ez azonban nem tartalmazza a követeléskezelőknél lévő állományt, azokkal együtt mintegy 6900 milliárd forintot tesz ki, és még csak most kezd csökkenni.

Felfalusi Péter kitért arra is, hogy az index nagyon szoros korrelációt mutat a gazdasági növekedéssel, a fogyasztással, a nettó átlagkeresettel vagy például a foglalkoztatottak számával. Szintén együtt mozog, de ellentétesen a munkanélküliséggel és a bruttó hitelállománnyal. Ebből adódóan az index képes tükrözni a gazdasági konjunktúrát, valamint a hitelvolumeneken keresztül a lakosság fizetőképességének javulását vagy romlását. Az eddigi tendenciákat figyelembe véve a lakosság fizetőképességének további javulása várható.

(Forrás: MTI)