Járműipari beszállítói központot épít Sajókeresztúron, az egykori Borsodi Ércelőkészítő Mű (BÉM) területén az ECM-Clean Kft. 10 milliárd forintos beruházással.

Az ECM Clean Kft.-t 2016-ban alapították azzal a céllal, hogy más területen is folytassa anyacége, az ECM Kft. korábbi, kohászati melléktermék rekultivációs tevékenységét. A valamikori BÉM megújuló nehézipari területén, a mintegy 18 ezer négyzetméter alapterületű üzemben a repülő- és védelmi iparnak légi és közúti járműgyártást terveznek, a termelés várhatóan 2019-ben indul el, és 352 új munkahelyet teremt. Az üzem gyártási kapacitásának felfutásával évi mintegy 8 milliárd forint árbevételt terveznek, az üzem a térség egyik legjelentősebb munkáltatója lesz. 

Az alapkőletételen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arról szólt, hogy járműipar továbbra is kiemelt ágazata az országnak. Mint mondta: míg 2010-ben 4 ezer milliárd forint volt az ágazat termelési értéke, addig ez most már 8 ezer milliárd forint, amely köszönhető az ebben a térségben is megtelepedett befektetőknek.

A sajókeresztúri beruházás jelentőségét méltatva Csöbör Katalin a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: az elmúlt években egymást érték a beruházások a régióban. A befektetések a kiszámítható politikai és gazdasági környezet, valamint a munkavállalók teljesítményének közös eredménye, a megye és Miskolc az egyik legdinamikusabban fejlődő vidéke lett az országnak. (MTI)

Képünk illusztráció