A várakozások szerint az ESL és az UHT tej áfájának jövő januári csökkentésével gyakorlatilag eltűnhetnek az import UHT tejek a hazai boltok polcairól, így ezzel megszűnhet az áfacsalás egyik melegágya.

Az elmúlt egy évben közel 3 százalékkal nőtt a tejfelvásárlás az Európai Unióban, Magyarországon ugyanebben az időszakban stagnálás mutatkozott – mondta el Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett tejágazati egyeztetésen.

A nyers tej hazai felvásárlási ára 2017 eleje óta stabilan literenként 95 forint körül alakul. Ugyanakkor az utóbbi hetekben az európai piacokon tapasztalt áremelkedés és a forint gyengülése miatt egyre nő a nyomás a hazai feldolgozókon, hogy emeljék az átvételi árat.

Ez, illetve a villamos energia, a gáz és az üzemanyagok drágulása pedig indokolttá teszi, hogy a feldolgozóipar is növelje a kereskedők felé az átadói árat – tette hozzá Harcz Zoltán. A friss tej tavalyi áfacsökkentése kapcsán elmondta: az intézkedés hatására csökkent a 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT tejek hazai értékesítése, a friss tej eladások viszont növekedtek.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára elmondta: az Országgyűlésnek benyújtott adócsomagban szerepel az ESL és az UHT tej áfacsökkentése. Amennyiben a Parlament elfogadja a javaslatot, jövő januártól valamennyi folyadék tej az
5 százalékos áfakulcs alá tartozik majd.

Az államtitkár hangsúlyozta: ettől azt várják, hogy kiszorulnak az import tejek a hazai kereskedelemből. A korábbi áfacsökkentések alkalmával a kiskereskedelmi láncok korrekt magatartást tanúsítottak, és az árcsökkenést teljes egészében továbbadták a vásárlóknak, ez jövő januárban a tejnél sem lehet másképp – tette hozzá Feldman Zsolt.

Az államtitkár ezen várakozását megerősítette Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke is. Elmondta, hogy szervezetük 7 kiskereskedelmi lánccal kötött együttműködési megállapodást, és mindegyik vállalta, hogy az áfacsökkentést érvényesíti az eladási árakban.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kifejtette: fontos mérföldkőnek tekinthető a jövő januártól tervezett áfacsökkentés. A köztestület megalakulása óta szorgalmazza az alapvető élelmiszereknél az áfa 5 százalékra történő mérséklését. Az elnök reményét fejezte ki, hogy az eddigi tapasztalatokra alapozva folyamatosan újabb termékek kerülhetnek be a kedvezményes áfakörbe.