
A kormány nem hosszabbítja meg a fizetési moratórium év végével lejáró hatályát – jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
A moratóriumban lévők száma ugyanis jelentősen lecsökkent: az egyre nagyobb számban kilépő ügyfelek miatt 2022. augusztusra már csak a vállalati hitelek mindössze 1 százaléka, a lakossági hiteleknek pedig csak 3 százaléka vett részt a célzott fizetési moratóriumban, és azóta ez tovább csökkent.
Nagy Márton ismertette: döntése során a kormány mérlegelte, hogy a kamatstop – amely 350 ezer családot és 60 ezer vállalkozást érint – már megfelelő védelemmel szolgál, így a fizetési moratórium fenntartása nem indokolt.
A gazdaságfejlesztési miniszter tájékoztatott arról is, hogy a lakosság és a vállalkozások megvédését, valamint a szankciók okozta gazdasági és inflációs helyzetet szem előtt tartva a kormány úgy döntött, hogy jogszabályban garantálja, hogy a moratórium kivezetése ellenére az ügyfelek által fizetendő havi törlesztőrészlet 2023 januárjától ne emelkedhessen a moratóriumban való részvétel során felhalmozódó kamatok és díjak miatt. A kabinet rögzítette azt is, hogy a tartozás visszafizetése a futamidő meghosszabbításával valósulhat meg.
Az átmeneti fizetési moratóriumot 2020. márciusban vezették be, amely akkor valamennyi lakossági és a vállalati ügyfélre egyaránt vonatkozott. A moratóriumot a kormány kezdetben 2020. vége helyett előbb 2021 júniusa, majd októbere végéig hosszabbította meg. A járványhelyzet gazdasági hatásainak enyhülésével párhuzamosan, 2021. novembertől a törlesztési moratórium célzottan, már csak egyes kiemelten sérülékeny társadalmi csoportok (nyugdíjasok, gyermeket váró és nevelő adósok, közfoglalkoztatottak, illetve azok, akiknek a járvány hatására csökkent a jövedelmük), valamint pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások (árbevételük legalább 25 százalékkal csökkent az előző évhez képest) számára maradt elérhető, amennyiben nyilatkoztak rászorultságuk indokoltságáról előbb 2021. október végéig, majd 2022. július végéig – emlékeztetett közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter.
(Forrás: MTI)